Orbán Viktor 2022 választási győzelmi beszéde

Veszteséggel zárta a tavalyi évet a Fidesz pártkasszája – íme a legnagyobb befizetők

Ország

Több mint százmillió forintos veszteséggel zárta a választási évet a Fidesz – derül ki a párt 2022-re vonatkozó pénzügyi kimutatásából. A mindössze két oldalas dokumentum szerint a kormánypártnak 3,6 milliárd forintos kiadása mellett csak 3,49 milliárd forint bevétele volt – írja a hvg.hu.

A kiadások közül a legnagyobb tétel a „politikai tevékenység kiadása” elnevezésű sor, erre a jobban nem körülhatárolt célra 2,5 milliárdot költöttek el a választási évben.

– A bevételek majdnem fele, 1,7 milliárd forint a központi költségvetésből származó párttámogatás,

– további 927 millió pedig szintén közpénz, a párt parlamenti frakciójának nyújtott állami támogatás.

– 208 millió forintot fizettek be a párttagok tagdíjként,

– 557 milliót pedig adományként kapott a Fidesz.

Az 500 ezer forintnál nagyobb támogatást befizetők nevét között szerepel többek között Paár Attila, a WHB építőipari csoport tulajdonosa egy egymilliós adománnyal, Baldauf Zsuzsanna, akiről évekkel ezelőtt az Átlátszó megírta, hogy 13 trafikhoz köthető a vele egy címre bejelentett Baldauf Lászlóval, a CBA alapítójával közösen úgy, hogy közben egy koncessziót sem nyertek, Szeivolt István, az Épkar Zrt. két ilyen nevű résztulajdonosa közül az egyik, és több fideszes politikus is, például Bartos Mónika, Győri Enikő, Kósa Ádám, Lezsák Sándor, Trócsányi László és Pócs János.

A részletes lista:

Baldauf Zsuzsanna: 2 000 000
Bartos Mónika Éva: 2 243 000
Békeffy Magdolna Zsófia: 515 000
Bencsik Attila: 1 000 000
Bocskor Andrea: 2 354 716
Csáki István: 1 030 000
Czinege Károly: 1 181 049
Deli Andor: 1 277 613
Frigyesi Ferencné: 1 000 000
Gaál Csabáné: 1 000 000
Gál György: 1 000 000
Gere Attila József: 1 000 000
Guba István Bertalan: 1 000 000
Győri Enikő: 865 504
Hennel Erika Éva: 5 850 000
Holbok Sándor: 505 000
Janauschek József: 1 000 000
Kerekes Imre: 650 000
Kósa Ádám: 2 321 881
Kovács József: 554 896
Kovács Miklós: 900 000
Kucsák László: 550 000
Lezsák Sándor: 717 720
Nagy Alajos: 5 000 000
Németh László: 1 000 000
Oláh Béláné: 1 000 000
Paár Attila: 1 000 000
Pap Sándor: 650 000
Pásztor Gyula: 980 000
Pelényi György Ernő: 1 000 000
Pócs János: 1 800 000
Sárossy Ferenc: 10 000 000
Sebőkné Tözsér Judit: 1 000 000
Szatmári József: 2 000 000
Szeivolt István: 3 000 000
Székely László: 1 000 000
Török Imre: 10 000 000
Trócsányi László Henrik: 2 408 660
Vályi István: 5 000 000
Végh Gábor: 1 000 000

Így szavaztak Hajdú-Bihar megye választópolgárai a 2022-es országgyűlési választáson: egyéni és listás eredmények