Paksi Atomerőmű: valótlanok a Duna vízének felmelegedéséről szóló hírek

Ország

Csúsztatásokat és valótlanságokat tartalmaznak azok az elmúlt napokban megjelent hírek, miszerint a paksi atomerőmű riasztást adott ki a Duna vízének megemelkedett hőmérséklete miatt – jelentette ki Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Hangsúlyozta: riasztás egyáltalán nem történt, csak elővigyázatosságból készültek mérések.
Mint mondta, az erőmű működéséhez szükséges, hogy a Duna egy részét – a legalacsonyabb vízállásnál is legfeljebb 10 százalékát – bevezessék az atomerőműbe, ezt követően a részben megtisztított és kissé felmelegedett vizet pedig visszavezetik a Dunába.

A jogszabály szerint a beömlő meleg vizet követő 500 méteren – a teljes szelvényben – a hőmérséklet nem érheti el a 30 Celsius-fokot, éppen ezért ha a Duna hőmérséklete eléri a 25 Celsius-fokot, akkor az atomerőmű munkatársai méréseket végeznek és ha úgy látják jónak, akár termeléscsökkentést is elhatározhatnak – magyarázta.
Idén a Duna hőmérséklete nem érte el a 25, csak a 23 Celsius-fokot, de az atomerőmű elővigyázatosságból június 24-től méréseket végzett, amelynek összes értéke az erőmű honlapján megtekinthető – tudatta Kovács Antal.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.