Kivonulhat a Spar Magyarországról

Ország

Elmérgesedni látszik a helyzet a Spar áruházláncnál, miután kirobbant az arról szóló vita, hogy több szakképzett dolgozójuk esetében nem a jogszabályban előírt garantált bérminimumot alkalmazták alapbérként.

Frissítés: reagált a Spar

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke azt mondta a Magyar Nemzetnek,

a vélelmezhetően több millió forintnyi elmaradt bérkifizetés, illetve a feltételezett jogszabálysértés miatti elmarasztalás következtében elhagyhatja Magyarországot az áruházlánc.

Bubenkó Csaba hozzátette: azt is kilátásba helyezték a Spar helyi vezetői, hogy a magyar munkavállalók helyett majd a kisebb fizetéssel is megelégedő ukrán, román vendégmunkásokat állítanak be a raktárakba dolgozni.

A Magyar Nemzetnek Pál Péter, a KDFSZ jogásza elmondta, hogy a szakszervezet által kezdeményezett munkaügyi felügyeleti eljárás mellett az érdekvédők az adóhatóságnál is feljelentést tesznek, továbbá az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál és az adatvédelmi hivatalnál is bejelentik, hogy a láncnál nyilvánosan megnevezték azt a dolgozót, aki jogi úton már elküldte követelését a cégnek.

(Magyar Nemzet)