Felfüggeszti a kikapcsolásokat az E.ON január 6-ig

Ország

Az E.ON 2018. december 14-től 2019. január 6-ig felfüggeszti a kikapcsolásokat az ünnepekre való tekintettel.

A társaság pénteki, MTI-nek küldött közleménye szerint haladékot kapnak azok a lakossági ügyfelek, akiknek tartós számlatartozásuk van.

A kikapcsolási moratórium az E.ON Energiaszolgáltató Kft.-vel (egyetemes szolgáltató) szerződésben álló lakossági ügyfeleket érinti. A vállalás a nem lakossági, illetve más energiakereskedővel szerződésben álló ügyfelekre nem vonatkozik – írták.

A vállalatcsoport áramhálózati társaságai a Dunántúlon és a Tiszántúl három megyéjében működnek. Az energiakereskedelmi vállalat közel két és félmillió lakossági ügyfelet lát el villamos energiával az egyetemes szolgáltatás keretében, valamint több tízezer kis-, közepes és nagyvállalatot árammal és földgázzal a versenypiacon.

Mint írták, 2010. óta minden évben úgy döntött a vállalat, hogy felfüggeszti az érvényben levő kikapcsolásokat a 63 napot meghaladó tartozások esetében. Ezzel az évek óta önként vállalt kikapcsolási moratóriummal kíván a vállalat hozzájárulni a békés és nyugodt ünnepekhez, hogy a karácsony és a szilveszter körüli időszakban minden ügyfele számára biztosított legyen a villamosenergia-ellátás.