Sorfalat álltak a kormánypárti politikusok, hogy az ellenzék ne akadályozhassa a túlóratörvény megszavazását

Ország

MSZP-s, DK-s és párbeszédes képviselők szerda délelőtt elfoglalták az elnöki pulpitushoz vezető lépcsőt, hogy így akadályozzák meg az ülés megnyitását és a túlóratörvény elfogadását.Fél óra csúszással Kövér László házelnök végül az ellenzék tiltakozása ellenére, csellel nyitotta meg az Országgyűlés szerdai ülésnapját: nem a pulpitusról, hanem a saját helyéről egy mikrofonnal a kezében nyitotta meg az ülést.

Azért, hogy ellenzéki képviselők később ne zavarják meg a levezető elnököt, fideszesek, például Orbán Viktor, Gulyás Gergely és Rogán Antal sorfalat állt

– írta meg a Index. 

Kövér László – a parlamenti patkóban lévő helyéről beszélve – megkérte az elnöki emelvényt és a szónoki pulpitust elálló ellenzéki képviselőket, hogy a rendzavarást hagyják abba, és garantálják az Országgyűlés alkotmányos működését.

Közölte:

az ülésvezetésre kijelölt Latorcai Jánost (KDNP) fizikai erővel megakadályozták ellenzékiek, hogy az ülésvezetést megkezdje, aminek a jogkövetkezményeit le fogják vonni.

A házszabály értelmében vett fegyelmi szankciót el fogja rendelni, a mértékéről a későbbiekben határoznak – tudatta a házelnök.

Egyúttal felkérte az ügyrendi bizottságot, vizsgálja meg, hogy a parlamenti törvényben és a házszabályban foglalt fegyelemsértésen túlmenően megvalósult-e olyan tényállás, amely adott esetben a fegyelmi jogkörön túlterjeszkedő szankciót igényel.

Ezután Latorcai János alelnök a képviselői üléshelyéről kezdte meg az ülés vezetését, majd megkezdődtek a határozathozatalok.

Ellenzéki képviselők a miniszteri padsor előtt állnak, folyamatosan hangos sípszó hallatszik.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője élőben közvetíti Facebook oldalán, ahogy az ellenzék lezárta a házelnöki pulpitus feljáratait, hogy megakadályozzák a “rabszolgatörvényként” ismertté vált módosítás megszavazását:

Orbánék sorfalat állnak

Az ellenzékiek egy része – miután Latorcai János alelnök a képviselői üléshelyéről kezdte meg az ülés levezetését – lejött a lépcsőről, majd közelebb mentek a levezető elnökhöz. Emiatt Latorcai elé állt Gulyás Gergely és Rogán Antal, majd később Orbán Viktor miniszterelnök is csatlakozott a sorfalhoz, hogy a testükkel védjék, nehogy valaki közelebb férjen a levezető elnökhöz.

A szavazásokban az ellenzék nem vesz részt, a törvényeket a Fidesz és a KDNP szavazataival fogadja el a parlament, miközben az ellenzékiek sípolnak – írja az Index.

A szavazást a Zoom.hu közvetíti élőben Facbook oldalán, az alábbi videóban:

Index, MTI, Zoom.hu