Európai Bizottság: a magyar gazdaság növekedése 2018-ban is erős marad

Ország

A magyar gazdaság növekedése 2018-ban is erős marad, de 2019-ben várhatóan lassulni fog, mivel az építőipar lehetőségei korlátozódnak és a minimálbér-emelkedés változásának hatására a fogyasztás növekedése lassul – közölte az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzésében csütörtökön.

Mint írták, a feszes munkaerőpiaci helyzet fokozatosan növelni fogja a foglalkoztatási költségeket, miközben az erős kereslet hozzájárulhat a folyó fizetési mérleg többletének szűküléséhez. A növekedést a fiskális expanzió is támogatja, amely szerint a hiány a GDP 2,4 százalékát teszi ki 2018-ban.

A hazai össztermék (GDP) növekedése 2017-ben 4 százalékra emelkedett az erős hazai keresletnek köszönhetően. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 16,8 százalékkal nőtt az állami beruházások és a lakáspiac fellendülésének köszönhetően.

A magánfogyasztást jelentős bérnövekedés és emelkedő foglalkoztatás támogatja. A foglalkoztatási mutató 2018-ban 4,9 százalékkal, 2019-ben pedig 3,3 százalékkal emelkedhet. A keresletet egyre inkább kielégítette a behozatal, a csökkenő kereskedelmi mérleg pedig hozzájárult a folyó fizetési mérleg többletének 3,1 százalékos visszaeséséhez. Ugyanakkor az építőipari szektor kapacitásának korlátai negatív hatást gyakorolhatnak a lakossági beruházások további emelkedésére.

Az előrejelzés szerint a belföldi kereslet is folytatódó növekedést mutat. A rövid távú üzleti mutatók és felmérések szerint a GDP-növekedés még ebben az évben is megközelíti a 4 százalékot, de jövőre várhatóan lassulni fog, mivel a beruházások szintje tetőzik és a fogyasztást támogató tényezők is mérséklődnek. A vállalati beruházások várhatóan erőteljes növekedést mutatnak majd, amit a nagy kapacitáskihasználás és az uniós források támogatnak. A beruházás GDP-hez viszonyított aránya 2019-re 25 százalékra emelkedhet.

A munkanélküliségi ráta 4 százalék alatt marad, 2018-ban 3,7 százalékos lehet, majd jövőre 3,6 százalékra csökken. A foglalkoztatás növekedése azonban várhatóan mérséklődik, mivel a rendelkezésre álló munkaerő-tartalékok kimerülnek. A tavalyi béremelések mellett a munkaerőhiány is hozzájárul a bérnövekedéshez – közölték.

Az exportnövekedés várhatóan stabil marad, a behozatal növekedése azonban meghaladja annak ütemét. A kereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg többlete várhatóan szűkülni fog, noha az uniós források növekvő felvétele a nettó hitelállományt stabilan tartja. Az előrejelzés szerint az uniós bizottság 2,3 százalékos inflációt prognosztizál az idei évre a februárban jelzett 2,8 százalékos mutatóhoz képest. Az infláció 2019-ben 3 százalék lehet, ami viszont kissé magasabb a legutóbbi becsléshez képest.

Az államháztartás hiánya az idén várhatóan a GDP 2,4 százalékára emelkedik az adó- és járulékcsökkentések hatására és a földértékesítésből származó átmeneti bevételek fokozatos megszűnése, továbbá a társasági adóbefizetések változása miatt. A hiány a jövő évre várhatóan a GDP 2,1 százalékára csökkenhet – közölték.

Az államadósság GDP-hez viszonyított aránya 2017-ben 73,6 százalékos volt. Az adósságcsökkentés várhatóan 2018-ban lelassul, az adósságráta pedig 73,3 százalékra mérséklődik. A nominális GDP várt magas növekedési üteme miatt 2019 végére 71 százalékpontra csökkenthet.