Az olasz hatóságok szerint a baleset után még eszméleténél volt a veronai tragédia sofőrje

Ország

A január 20-i balesetben összesen 18 ember halt meg. A buszba egy 370 literes póttartályt is beépítettek illegálisan.

A szülők nemrég jutottak az olasz nyelvű hivatalos dokumentumhoz. Ebből több, eddig nem ismert, megdöbbentő részlet is kiderül.

A legmeglepőbb az, hogy a buszt vezető sofőr, V. János nem veszítette el az eszméletét az ütközés után: ki tudott jutni a buszból – írja a Borsonline. A kiérkező rendőrök az autópálya mellett találtak rá. A jármű lángolt, a vezető pedig néhány méterre előtte állt, a sztrádáról a hídra felvezető kijáró elején. Eszméleténél volt, ám rázkódott a félelemtől és a kétségbeeséstől. Hallhatta a gyerekek halálsikolyát, láthatta, ahogy próbálnak menekülni, ám a tűz rendkívüli gyorsasággal emésztette el a járművet. Tudhatta, 54 utasa küzd az életéért az égő koporsóban. Sokkos állapotba került, segíteni ezért nem tudott.

A járőröknek azt sem tudta megmondani, hogy ki ő.

Száznyolc­vanöt centi magas, testes alkatú férfi, körszakállal. Feje vérzik, homlokán mély vágás látható. Állkapcsa is megsérült, néhány foga kitört. Fejét a szélvédő, jobb lábát a karosszéria egyik eleme találta el. A mentő a veronai idegsebészetre szállítja – írták a rendőrök a jelentésükben.

V. János vélhetően a sokkhatás és sérülései miatt nem volt beszámítható állapotban.