Látványos állat- és csontváz-rekonstrukciókkal bővül a szegedi Móra Ferenc Múzeum a jégkorszaki emberről és környezetéről szóló kiállítása, melyet csütörtöktől láthat a közönség – tájékoztatta a Hegedűs Anita, a közgyűjtemény PR-referense kedden az MTI-t.
A muzeológus elmondta, a jégkorszak-tárlat harmadik egységében a jégkorszakban élő állatok és azok csontvázainak rekonstrukcióját mutatják be.
A Kínából érkezett csontváz-rekonstrukciók közül a legnagyobb, több mint 7,5 méter hosszú egy mamuté, de szintén hatalmas, négyméteres a gyapjas orrszarvú csontváza. Ezek mellett szerepel majd a tárlaton kardfogú tigris, óriás lajhár és barlangi medve csontváza is – közölte a szakember.
Rendkívül látványosak az életnagyságú állatrekonstrukciók, melyek mozognak és hangot adnak. Egy mamut a Móra parkban, a múzeum előtt fogadja majd a vendégeket, az épületben pedig a többi közt mamutkölyök, barlangi medve, barlangi oroszlán rekonstrukciója látható.
A Móra-múzeumban május elejétől látogatható A jégkori ember című tárlat, melyen franciaországi és hazai lelőhelyeken talált, 10-40 ezer évvel ezelőtti tárgyakat mutat be: többek között pattintott kőeszközöket, rénszarvas- és jávorszarvas-csontból készült tárgyakat. A látogatók megismerhetik a neandervölgyi emberek temetkezési szokásait, a jégkorban élők hétköznapjait, szokásait. Egy sátor-rekonstrukció segítségével bemutatják, milyen körülmények között laktak elődeink sok tízezer évvel ezelőtt.
A tárlaton fontos szerepet kap a művészet: a Vénusz- és állat-szobrocskák mellett az Altamira-barlang titkaiba is betekintést kaphatnak az érdeklődők: kiderülnek a barlang felfedezésének körülményei, megismerhetik a falakon megtalált festmények hátterét, értelmezését.
A Múzeumok Éjszakáján újabb egységgel bővült a tárlat ezen eredeti, jégkorszakból származó csontokat, csontvázakat mutatnak be. A közönség láthat például óriásszarvast és óriás övesállatot, barlangi hiéna csontvázat, kardfogú tigris- és barlangi oroszlán-koponyát is. Mindemellett interaktív módon ismerkedhetnek meg a jégkorszak világával: például a jégkorszak hőmérsékletét saját testükön érezhetik.
A kiállítást eddig több mint 12 ezer érdeklődő tekintette meg. A múzeumban szombatonként meghosszabbított nyitvatartással, este 8 óráig fogadják a vendégeket, és hétvégente ajándék tárlatvezetéseket is szerveznek – mondta Hegedűs Anita.
(MTI)
Fotó: Móra Ferenc Múzeum