színház függöny

Tiltakozik a nagyváradi kulturális intézmények összevonása ellen a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete

Kultúra

A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete tiltakozik a nagyváradi Szigligeti Színház, a Regina Maria Színház és a Nagyváradi Állami Filharmónia egy közös intézménybe olvasztása ellen.

Az egyesület MTI-hez eljuttatott keddi közleménye szerint meggyőződésük, hogy ez a döntés, amely kizárólag a költséghatékonyságot tartja szem előtt, visszalépés minden téren, és rossz irányba változtatná meg Nagyvárad jelenlegi, sokszínű kulturális életét.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy az érintett intézmények társulatai hosszú évek munkájával kovácsolódtak össze és alakították ki arculatukat, építették fel közönségüket. “A Bihar megyei önkormányzat terve méltatlan helyzetbe hozza a társulatok tagjait, ellehetetleníti az alkotói munkát és szűkíti a város, a megye polgárai számára a kultúrához való hozzáférhetőség kereteit” – hangsúlyozzák.

“Kérjük a döntéshozókat, hogy vonják vissza az összevont, projektalapú intézmény létrehozását célzó tervüket és továbbra is biztosítsák a szabad művészi alkotás feltételeit az érintett intézményekben” – áll a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének közleményében.

Május elején került nyilvánosságra a Bihar megyei önkormányzat elnökének, Ilie Bolojannak az a terve, hogy egyetlen közös intézménybe szervezné a Szigligeti Színházat, a román Regina Maria Színházat és a Nagyváradi Állami Filharmóniát. Mindkét színházban van bábtársulat és néptáncegyüttes is, így lényegében hét társulatot vonnának össze. Az átszervezés következtében megszűnne az intézmények repertoárjellege és projektintézményekké válnának.

Az önkormányzat tervével kapcsolatban Nagyváradon széleskörű tiltakozás alakult ki. Az elmúlt napokban szinte valamennyi romániai színház igazgatója szolidaritását fejezte ki a váradi teátrumokkal, a Román Színházi Szövetség is állásfoglalásban tiltakozott az intézmények összevonása, a határozatlan időre szóló szerződések megszüntetése és a repertoárjellegű intézmények projektintézménnyé alakítása ellen.

MTI