Csaknem hétszáz alkotás érkezett a Vásárhelyi Őszi Tárlatra

Kultúra

A 66. Vásárhelyi Őszi Tárlatra 267 alkotó 684 művet adott be, ezek közül választja ki a zsűri azokat, amelyeket októberben bemutatnak az Alföldi Galériában.

Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója a zsűrizésről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a beadott művek között 434 festmény, 113 grafika, 110 plasztikai alkotás, valamint 27 máshova nem sorolható, vegyes technikával készült mű szerepel.

A héttagú zsűri szerdán a festészeti anyagot nézte végig, csütörtökön a szobrokat veszik sorra, valamint a teljes anyagot áttekintve véglegesítik a bent maradt művek listáját, pénteken pedig határoznak az elismerésekről, így a tárlat 1,5 millió forinttal járó fődíjáról, a Tornyai-plakettről, valamint az életműdíjról is. Ez utóbbit a korábbi fődíjasok közül az idei tárlaton résztvevők egyikének ítélik oda. A döntés azonban csak a kiállítás megnyitóján lesz nyilvános. Az elismerések között átadják a fiatal festők nívódíját is, és a Magyar Művészeti Akadémiával közösen alapított Rudnay-ösztöndíjat is.

Pogány Gábor, a zsűri elnöke kiemelte, hogy az elmúlt évtizedek legmagasabb színvonalú anyaga szerepel majd a tárlat kétszáz alkotása között. A közelmúlt díjazottjai között sokan voltak a fiatal művészek, ez meghozta a kedvet a jelentkezésre a frissen végzett vagy még tanulmányaikat folytató alkotók számára.

Ugyanakkor sokan vannak a visszatérő kiállítók, köztük Szurcsik János, a korábbi Tornyai-plakettes művészek közül a legidősebb még élő alkotó – mondta a művészettörténész.

A Vásárhelyi Őszi Tárlat a maga nemében egyedülálló képzőművészeti seregszemle Európában, ugyanis nincs még egy olyan kiállítás, amelyet több mint hat évtizede minden esztendőben megrendeznek, egyedül a kétévente sorra kerülő Velencei Biennálé tekint vissza komolyabb múltra. Az első ízben 1954-ben megszervezett kiállítás mára Magyarország legjelentősebb kortárs képzőművészeti seregszemléjévé vált.