A Csokonai Színház Bellini Normájával vendégszerepel a Primavera Fesztiválon

Kultúra

A Csokonai Színház nagy szakmai és közönségsikert aratott operája, Bellini Normája is meghívást kapott a Primavera Fesztiválra. Az ország legnagyobb operajátszó intézményeként a Magyar Állami Operaház kötelességének érzi, hogy népszerűsítse és a budapesti közönség elé tárja a határon innen és túl működő együttesek előadásait. E felismerés hozta létre 2013-ban a Primavera-sorozatot, amelynek keretében egy héten át vidéki operatársulatok bemutatói váltják egymást az Erkel Színházban.

230_norma_18_01_26

A hatodik Primavera Fesztiválon Győr, Szeged, Miskolc, Debrecen, Pécs és Kolozsvár egy-egy produkcióját látja vendégül az Opera 2018. május 15. és 20. között. A Csokonai Színház eddig minden évben részt vett a fesztiválon, idén Bellini 1831-ben bemutatott, a bel canto operák gyöngyszemének tartott Normájával lép a közönség elé május 18-án 19 órától az Erkel Színházban.

A Norma időtlen, minden korban jelenlévő emberi dráma, egy szerelmi háromszög érzelemgazdag kibontása. Az opera erről a három emberről szól, sorsukról, viszonyaikról, játszmáikról és végzetükről. Szabó Sipos Máté karmester szerint „a Norma azért különleges, mert egyrészt ízig-vérig bel canto, a maga csodálatos dallamaival, virtuóz koloratúráival, az előadókra bízott díszítési hagyományokkal és formai sémákkal, másrészt egy olyan pattanásig feszülő pszichodráma, ami a korabeli alkotások közül messze kiemeli.”

045_norma_18_01_26

A főbb szerepek mindegyike komoly énekesi feladat. Különösen Norma és Adalgisa szerepe kíván nagy virtuózitást és egyben drámai szépséget, lírai magaslatokat. Két kiváló hazai művészt nyert meg ezekre a szerepekre a Csokonai Színház: Kolonits Klárát és Balga Gabriellát, míg Pollione hol lírai, hol nagy érzelmi erőt sugárzó szerepében a román Calin Bratescut láthatja a közönség. A Traviata sikere után most ismét Nadine Duffaut volt a rendező, aki érzékeny és mélyen értő olvasatban állította elénk ezt a minden pillanatban váratlan fordulatokat vevő operát.

Az egyik kritika így ír a debreceni előadásról: „ha Duffaut rendezését egy szóval kéne jellemezni, az az egyszerűség lenne. Eszköztelenség jellemezte a főhősök mozgását, került minden fölösleges mozdulatot. Hasonlóan bánt tömegekkel. Minimális gesztusrendszerrel, lassú, ám nagyon kifejező mozdulatokkal a bevezető képben, a Casta Divában és a végtelenül ihletett fináléban. Ebből mindössze egyetlen lélegzetvételnyi időre léptek ki, a drámai ’Guerra! Guerra!’ kórusjelenetben. Talán csak egy igazán jelentős pontot hangsúlyozott Duffaut, s ezzel különleges hatást is ért el, ez pedig az érintés, ami ebben a nagyon intim operában különlegesen indokolt. A zenei megvalósításon túl ez teszi a debreceni előadást különösen finommá, mert az egész produkciót valami egyedi, pasztelles lélekkel ruházza föl.”

A Kodály Filharmonikusokat Szabó Sipos Máté vezényli. A további szerepekben Rendes Ágnes, Biri Gergely és Wagner Lajos látható. A szervezők reményei szerint a Primavera egyhetes sorozata idén is alkalmat ad arra, hogy az Erkel Színház a magyar nyelvű operajátszás találkozási pontjává váljon.

Fotók: Máthé András