Kamarazenei találkozónak és versenynek ad otthont Debrecen

Kultúra

Debrecen ad otthont a hétvégén, péntektől vasárnapig a 14. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozónak és Versenynek. A rendezvény célja a hazai zeneművészeti felsőoktatás kamarazenei képzésének erősítése.

Duffek Mihály, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának dékánja az MTI-nek elmondta: a versenyre vonós, illetve vonós-zongorás kamarazene-csoportok jelentkezhettek. Az együttesekben legfeljebb egy-egy fúvós, gitáros vagy énekes szerepelhet, és minden intézmény nagyjából egyórás műsoridőben mutathatja be programját.

Hozzátette: a művek kiválasztásánál a kortárs magyar darabok előadását, valamint Dohnányi Ernő és Weiner Leó kamarazenéjének műsorra tűzését szorgalmazták. A produkciókat zsűri értékeli, a legszínvonalasabb előadásokat bemutató csoportok nívódíjat, illetve pénzjutalmat kapnak, és fellépnek a találkozó vasárnapi gálahangversenyén is. A találkozón a házigazda Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatóin kívül fellépnek a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákjai, a győri Széchenyi István Tudományegyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának és a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének növendékei. A kortárs magyar alkotások mellett többek között Rachmanyinov, Mendelssohn, Brahms, Beethoven és Ravel művei is szerepelnek a vasárnapig tartó verseny programjában. Az ingyenes koncerteknek a zeneművészeti kar Liszt-terme ad otthont. A verseny megnyitója, amelyen a debreceni egyetemisták adnak műsort, pénteken 15 órakor kezdődik. Duffek Mihály szerint a találkozó kiváló alkalom arra is, hogy a zenei felsőoktatásban résztvevő hallgatók megismerjék, milyen minőségű oktatás folyik a többi intézményben. A hazai képzés színvonalát a szakember jónak nevezte, szerinte ezt bizonyítja, hogy évek óta minden végzős talál állást a munkaerőpiacon. Többnyire zenekarokban, színházakban, professzionális kórusokban, zeneiskolákban helyezkednek el a diákok – tette hozzá.