Határtalan Jótékonyság a Nagytemplomban

Kultúra

2016. október 14-én (pénteken) 17 órától rendezik a Dorcas Aid Alapítvány és a Hajdú-Bihar Megyei Panoráma Világklub szervezésében a Határtalan Jótékonyság című gálaműsort a Debreceni Református Nagytemplomban. A rendezvényen köszöntőt mond Komolay Szabolcs, Debrecen város alpolgármestere, majd átadják a nemzetközi Karitatív Békedíjat.

Magyarország társadalmi atlaszán régiónk szomorú eredményeket mutat. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a hátrányos helyzetű családok aránya az óvodás és általános iskolás gyermekek korosztályában messze meghaladja az országos átlagot a kelet-magyarországi megyékben, ahol a diákok több mint 50%-a nehéz sorsú közegből származik. Ez azt jelenti, hogy minden második családnak problémát jelent a mindennapi élet szükségleteinek a biztosítása.

A Dorcas Aid Közhasznú Alapítvány megalapítása óta minden erejével azon dolgozik, hogy támogassa a hátrányos helyzetű családokat, legyen szó akár tartós élelmiszerekről, iskolaszerekről vagy a gyerekek üdültetéséről.

Ezt a nemes célt segíti elő az október 14-i rendezvény is, ahol a szervezők az est adománybevételét a Dorcas Aid Hungary Közhasznú Alapítvány családsegítő programjának támogatására ajánlották fel. A gálaműsoron Komolay Szabolcs, Debrecen város alpolgármestere köszönti a megjelenteket, valamint beszédet mond Dirk Jan Groot, a Dorcas Aid Alapítvány elnöke, Dr. Tanka László, a Panoráma Világklub elnöke és Vojtkó Ferenc, a Panoráma Világklub Hajdú-Bihar Megyei Társklubjának elnöke.

A rendezvényen adják át a Világklub Karitatív Békedíját, melyet a nehéz sorsban élő gyermekek helyzetének javítása és a béke üzenetének nemzetközi népszerűsítése érdekében tevékenykedő személyek kaphatnak meg munkájuk elismeréséül.

Az est további részében kulturális műsorok színesítik a programot: fellép az 1739-ben alapított, nemzetközi hírű Kollégiumi Kántus kórusa, Dávid Viktória gospelénekes, Jӓger Éva és Bárdosi Ildikó énekét kíséri Molnár Miklós népi hegedűn és Tokodi Gábor barokk lanton, valamint a SzínpadVilág Tanoda gyermek együttese is bemutatja műsorát. A rendezvényre a belépés díjtalan, adományokat támogató tiszteletjegyek vásárlásával, illetve a helyszínen lehet felajánlani.