Mozgásszínház… Erre a kifejezésre sokakban a szkepticizmus ébred fel leghamarabb. Engem a leginkább a kíváncsiság vezérelt, mikor ellátogattam az előadásra. Mit adhat nekem 50 perc mozgásszínház a stúdiószínpadon? Vajon átjön –e az üzenet, megtörténik-e a varázslat?
Az előadás két szereplős. A színpadon magát a rendező-koreográfust, Katona Gábort és az egyébként színész és énekes Varga Klárit láthatjuk mozogni, cimbalomközpontú zenére (játszik: Zombola Péter), de olykor prózai sorok is elhangzanak a darab címét kölcsönző „Csikóink kényesek” című roma népköltészeti kötetből.
Kezdetben csak a Férfit látjuk a földön heverészni, szájában egy búzakalásszal. Édes semmittevés, egyszerűség, gondtalanság, talán nihilizmus kapcsolódik a férfi jelenlétéhez. Ez egyfajta képi keretként is szolgál, innen indul a játék és szinte ugyanide tér is vissza. A színen van még egy vödör, melybe ritmikusan csöpög a víz, és két nagy, függönyszerűen felfüggesztett műanyag fólia, melyre vetített természeti képek kerülnek. Kicsit nehezen indul az előadás a természeti jelenségek (aszály, eső) lemozgásával, de ráhangolódunk Katona Gábor játékára.
Aztán ahogyan az aszályt felváltja az üdítő, de viharos eső, úgy a leplek mögül is előbukkan a Nő, és megváltoznak a viszonyok a színen. Ekkor lesz nyilvánvalóvá, hogy a szereplők mozgása ismétlődő motívumokból építkezik. Mindenki hozza magával a lényéből és helyzetéből fakadó mintákat, amelyek vissza-visszatérnek, de akár módosulhatnak is a darab során.
Könnyen felismerjük, hogy amit látunk, az egy klasszikusnak mondható se vele – se nélküle férfi-női viszony. A Nő a fólia mögül kezdetben csak szirénként, énekével és mozgással próbálja magához vonzani és elcsábítani a Férfit, tudatosan, következetesen és nagyon kitartóan. A Férfi a színről ki-betáncol, menekülve a végzete elől. Mégis lépésről lépésre közelebb kerülnek egymáshoz.
A találkozás elkerülhetetlen. Ekkor az alaphangot a Nő prózai szólama adja meg:
„Amíg velem voltál, piros rózsa voltál.
Amikor elhagytál, szívben elhervadtál.”
„Voltál – elhagytál – elhervadtál” – visszhangozza a Férfi, kontextusából kiragadva az elhangzottakat. Elgondolkodtató ez a reflexió. Csak ennyi marad meg a másik félben? Hogy tudja mindezt egy férfi ennyire leegyszerűsíteni?
Az egyikfajta értelmezésben innentől egy retrospektív történetet látunk, visszatekintést a kapcsolat múltjára. A másik nézőpont szerint annak lehetünk szemtanúi, ahogyan a pár a letűnt szerelemet és halálra ítélt kapcsolatát próbálja meg újraéleszteni. Megelevenednek a korábbi közös élmények, az együtt töltött önfeledt, boldog órák emlékei (séta a természetben, lovaglás, autózás). De ahogy általában minden kapcsolatban, a kezdeti felhőtlen időszakot az egymáson való uralkodás fázisa váltja fel. A partner kisajátításának vágya fejeződik ki abban, ahogy a Férfi igyekszik a Nőt megbillogozni. Ekkor kezdődik el a kapcsolat romlása. Míg a Férfi a boldog időszakban szó szerint is piedesztálra emelte a Nőt, most állatként bánik vele, és az elhangzó verssorokból sejthető, hogy az erőszaktól sem riad vissza.
A szenvedély fokozódik, a táncosokról is egyre jobban szakad a víz. És akiknek figyelmét eddig nem ragadta volna meg eléggé az előadás, a következő epizódot azoknak ajánlom. Ugyanis a darab szívében a legszkeptikusabb nézőt is feszült figyelemre készteti az az erotikus jelenet, amelyet a szereplők egy cső segítségével játszanak le, anélkül, hogy közvetlenül egymáshoz érnének. 
A tárgy a két testet összekötő metafizikai csatornaként van jelen. Maga az aktus pedig az általa közvetített leheletnyi finom eszközökkel történik meg, mint például a partner lélegzetének ritmikus váltakozása. A szereplők alakítása egészen bravúros, nemcsak a mozdulataikkal, hanem a hangokkal és mimikával is lenyűgözik a nézőt.
Érdekes volt, ahogyan Varga Klári a jelenet elején kiszállt a szerepből, felkapcsolta a világítást, felvette a mikroportot, majd a jelenet végén ugyanígy letette azt. Úgy gondolom, színházilag ez a technikai kitérő megoldható lett volna kevésbé látványosan is, de mégis hangsúlyt kapott. A rendező intenciója valószínűleg az lehetett, hogy érzelmileg eltávolodjunk a témától.
A csúcspont után újabb próbálkozásokat láthatunk a közös, mindennapi élet kivitelezésére, amelyek újra meg újra kudarcba fulladnak. Táncuk néhol betöretlen csikók mozgására hajaz. Érdekes megfigyelni, hogy míg a szereplők a saját motívumaikból táplálkoznak, idővel itt-ott át is veszik egymás mozdulatsorainak elemeit, és beépítik sajátjukba. Épp úgy, ahogyan a kapcsolat során a felek hatnak egymásra, összecsiszolódnak, de részben fel is őrlik egymást. Pont, mint a malomkövek…
A megoldás látszólag egyszerű, de drámai. A Nő kitáncol a színről, csak a függönyre vetítve szemlélhetjük tovább. Felölti cigányszoknyáját és kényszeredett mulatozásba kezd, mintha semmi felkavaró nem történt volna. Kifelé életigenlést demonstrál, de sejthetjük a viharokat a lelkében. A Férfi is visszatér a semmibe, látszólagos belső nyugalommal. Az előadás során a Férfi képviseli a szilárd, érzelmileg szinte megingathatatlan, időnként nihilista attribútumot, a Nő testesíti meg a törékenységet, érzelemdússágot, de a görcsösséget is.
A színpadi jelenlét mindkét szereplőtől hatalmas fizikai erőfeszítést igényel, nem beszélve az érzelmi energialöketekről, amelyekkel a nézőre hatnak. Varga Klári alakítása egy táncoséval vetekszik, de énekesi és színészi mivoltát sem tagadhatja meg. Mimikája egyszerűen vonzza a tekinteteket!
Annak ellenére, hogy a darab címét egy roma népköltészeti kötet címe adta, a Nő végső táncától eltekintve semmilyen csak romákra jellemző dolgot nem véltem felfedezni a darabban. Itt általános emberi viselkedésünket láthatjuk visszatükröződni. A tánc, a mozgás univerzális nyelv. Azt gondolom, akkor jön át legjobban a darab üzenete, ha csak hagyjuk, hogy hasson ránk érzelmileg, és nem akarjuk görcsösen megérteni és megmagyarázni ennek az összművészeti kavalkádnak minden egyes elemét.
Talán sokak számára ismerős lehet ez a tipusú kapcsolati séma. Gyűrjük-nyúzzuk egymást az életben, ahogy a táncospár a színpadon. Mégis feloldozást ad, hogy felülről szemlélhetjük a szeretett személlyel vívott mindennapi harcainkat.
Liptai Dóra Judit
Katona Gábor-Zombola Péter: Csikóink
Képek forrása: Csokainaiszinhaz.hu
