Szent Miklós egykor kedvességéről és hatalmas szívéről volt híres. Halálának napja, december 6. emléknappá vált, amit azóta immár a Mikulás napjaként ünnepelnek. Na de ki volt ő, mikor vált Magyarországon ismertté, milyen szokások kapcsolódnak hozzá, hogyan változott az alakja? Többek között erről is kérdeztük Dr. Apjok Vivient, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének adjunktusát.
Kihez kapcsolódik a Mikulás alakja?
A ma ismert Mikulás-alakban egyaránt megtaláljuk a figura történelmi valóságosságát és az évszázadok során rárakódott történetek gazdag rétegeit. A hagyomány alapja egy valós, történelmi személy, akinek alakja idővel mitizálódott.
Az ünnep történelmi gyökere a 3-4. században élt myrai püspök, Szent Miklós személyében keresendő. A források eltérően jelölik meg mind születési, mind halálozási idejét, de, ami biztosnak tűnik, hogy a kis-ázsiai Patarában, egy jómódú családban született a 3. század második felében. Miután fiatalon árvaságra jutott, jelentős vagyonát a szegények és az árvák megsegítésére fordította. Érsek nagybátyja felügyelete alatt nevelkedett, majd maga is a papi hivatást választotta, és Myra városának érseke lett. Több mint fél évszázadon át vezette a keresztény közösséget egy pogány világban, és jótékonyságáért már életében szentként tisztelték. A helyiek „Noel Baba” néven emlegették, ami azt jelenti: ajándékozó apa. Halálának napja (egyes helyeken 342, máshol 343, megint másutt 350 körül), december 6. vált az emléknapjává, és ez adja az ünnep dátumát.
Szent Miklóst a hajadonok, kereskedők, diákok, tengerészek védelmezőjeként is számon tartották – ezeket a különböző, Miklóssal kapcsolatos legendák rögzítik.
Magyarországon mikor vált ismertté személye, és a hozzá kapcsolódó ajándékozás?
Szent Miklós kultusza Európa-szerte elterjedt, és korán eljutott Magyarországra is, ahol idővel egy jellegzetes és rendkívül népszerű szokásrendszer alakult ki körülötte.
A szent tisztelete már a középkorban jelen volt, amit templomok, helynevek és képzőművészeti alkotások is tanúsítanak. Kezdetben olyan foglalkozási csoportok patrónusaként tisztelték, mint a halászok, révészek és kalmárok (bor- és gabonakereskedők), akiknek munkája a vizekhez kötődött. A kultusz jelentőségét mutatja, hogy az Oláh Miklós prímás alatt, 1560-ban tartott zsinat döntése értelmében ünnepe parancsolt ünnep volt, bár ezt a kötelezettséget 1611-ben eltörölték.
Ami néprajzi szempontból különösen figyelemre méltó, az a kontraszt a középkori, valós veszélyektől – vízbefulladástól, anyagi csődtől – védelmező szent és a modern, otthon melegében ajándékot osztó, elsősorban a családi értékeket megerősítő figura között. Ez a váltás a 19. századi városi polgárság körében kezdődött. A ma ismert, ablakba vagy csizmába rejtett ajándékokkal járó szokás egy viszonylag új, városi hagyomány, amelyben osztrák párhuzamok fedezhetők fel. Innen indult lassú útjára a magyar társadalom más rétegei felé és a falusi értelmiség (papok, tanítók) közvetítésével az 1930-as, 1940-es évekre jutott el a parasztsághoz. Érdekesség, hogy maga a „Mikulás” szó cseh, illetve szláv eredetű, és a 19. században honosodott meg a magyar nyelvben.
Hogyan alakult mindez át napjainkra?
A kulturális jelenségek, ünnepek, hagyományok sosem statikusak; folyamatosan formálódnak a történelmi események, a kereskedelmi érdekek és a globális hatások nyomán. A Mikulás alakjának átalakulása jó példa erre a dinamikus folyamatra.
A 20. században a Mikulás megjelenése és a hozzá kapcsolódó szokások is gyökeresen megváltoztak, ahogy a helyi néphagyományok mellé, vagy azokat részben kiszorítva megjelentek a globális kulturális hatások. A Mikulás alakja vizuális és tartalmi értelemben is átformálódott. A korábbi ábrázolások egy méltóságteljes püspököt mutattak, aki hosszú palástot viselt, a századfordulós képeslapokon és csomagolásokon ez a palást még rendkívül változatos színű lehetett: lila, kék vagy akár zöld színű is. A ma ismert, egységes piros ruhás alak két meghatározó mérföldkőhöz köthető. Az egyik Louis Prang 1885-ös képeslapja, amelyen a Mikulást piros ruhában ábrázolta; ez volt az első jelentős lépés a piros szín általánossá válása felé. A másik pedig (tapasztalataim szerint ezt többen ismerik) a Coca-Cola 1931-es kampánya, melyben színre lépett a Haddon Sundblom grafikus által megalkotott, ma is mindenhol ismert, pocakos, jókedvű, piros ruhát és buggyos nadrágot viselő figura. Ez a kép világszerte elterjedt és Magyarországon is dominánssá vált.
Bár ma már furcsán hathat, de a Mikulás alakja története során egyáltalán nem volt mentes a politikai hatásoktól. A trianoni döntést követően például a magyar képeslapkiadásban megjelentek az irredenta, revíziós eszméket hordozó Mikulás-ábrázolások, majd az 1950-es években a szovjet „Gyed maroz” (Fagy apó) mintájára létrehozták a Télapó figuráját. Ez egy minden vallásos tartalomtól megfosztott, jutalmazó-büntető szerepet betöltő alak volt, akit némely korabeli képeslapon vörös csillaggal a sapkáján ábrázoltak, amint az Állami Áruházból hoz ajándékot a gyerekeknek. Napjainkban pedig a globalizáció és a kapitalizmus hatásai a legmeghatározóbbak. A Mikulás mint ünnep az utóbbi években már egyre jobban összefonódott a karácsonyi áru- és tartalomfogyasztási szezonnal, és az amerikai „Santa Claus” hatására a Mikulás alakja Magyarországon már nemcsak december 6-án, hanem a karácsonyi termékeken, reklámokban, filmekben is megjelenik.
Mit gondol, mitől olyan különleges december 6-a a felnőttek és gyerekek számára egyaránt?
A Mikulás-alak változásával ez is eltérhet koronként, de talán az egyik legfontosabb jellemvonása az ünnepnek az, hogy gyerekként (és akár ezt tovább hordozva felnőttként is) vár az ember valamire, ami csodaszámba megy: ismerem a Mikulást, tudom, hogyan néz ki, de, amikor ajándékot hoz az éj leple alatt, azt nem látom. Van ebben nyilván egy morális aspektus is: a jó magaviseletet jutalmazza, a rosszaságot pedig bünteti – de mindkettő inkább jelképes, játékos. Mivel a Mikulás érkezésének ünneplése kisgyermekkortól hangsúlyosan zajlik intézményes keretek között is, óvodától a középiskoláig minden évben részesülnek benne a gyerekek. Ezeknek a napoknak van szertartásos jellege, és az ünnepi keretek kiemelik a többi nap közül, erre lehet készülni, középiskolában akár már saját készítésű ajándékokkal, versekkel. Sok helyen előzetesen kihúzzák annak nevét, akit megajándékoznak ezen a napon – ennek a kedves titoknak az őrzése, a közös találgatás, vajon ki húzott kit, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Mikulás ünneplése túlmutasson azon az egyetlen napon és kicsit a pozitív viszonyokat, a közösséget helyezze előtérbe. Míg a karácsony sokkal inkább családi ünnep, a Mikulás (nyilván a dátum miatt is) a tágabb közösségről is szól. Ennek a nosztalgiája, a karácsonyi ünnepkör kezdete, a hétköznapokból való ki-, és kicsit a gyerekkorba való visszalépés lehetősége eredményezheti azt, hogy a Mikulás a felnőttek számára is különleges ünnep lehet.
Sok munkahelyen előnyben részesítik a karácsonyi bulikat, összejöveteleket, akár céges szinten is, de például nálunk a bölcsészkaron a szegedi néprajzos Mikulás-est zárja egyrészt a félévet, másrészt az egész évet is. Ezen az alkalmon évtizedek óta együtt ünnepelnek hallgatók és oktatók, és hagyományosan a hallgatók szervezik, emiatt időről időre kicsit mindig más lesz. 10-15 éve még a Mikulás érkezése, közös éneklés és az ajándékozás volt hangsúlyos, most már kvízzel és vicces feladatokkal készülnek a hallgatók, ünneplőbe öltöztetik a termet is, és mindenki „csúnya pulcsit” visel – ami nem változott, az a közös együttlét, az ünnep fenntartásának fontossága. Egy időben külföldi hallgatóink is részt vettek az eseményen, és meglepetten konstatálták, hogy ez nem „Christmas party”, hanem kifejezetten „Santa Claus party”, mivel nálunk hagyományosan a Mikulás december 6-án jön, 24-én pedig az angyalok vagy a Jézuska, néhányaknál a manók hozzák az ajándékot. De a Mikulás külön napja megmaradt annak ellenére is, hogy nagyon sok más tekintetben dominálnak a globális hatások a karácsonyi ünnepkörben Magyarországon.
Pósa Tamara
Fotó: illusztráció
