Darvasi László Kossuth-díjas író, az irodalmi élet kiemelkedő alakja, az Esterházy Irodalmi Díj első kitüntetettje az Esterházy Magyarország Alapítványtól, egy átfogó interjúban beszélt a hvg.hu-nak írói ars poeticájáról, a politika hétköznapokra gyakorolt hatásáról és a szépirodalom helyzetéről a modern társadalomban. Darvasi a tiszta fikció megteremtését tartja a legnemesebb írói harcnak, miközben elárulta, hogy a politika még a készülő nagyszabású regényének kitalált zebráját is képes volt “elvenni”.
Darvasi László kapta meg először az Esterházy Magyarország Alapítvány által 2024-ben létrehozott Esterházy Irodalmi Díjat, amely a kortárs irodalom megbecsülését hivatott erősíteni. Az író elismerését fejezte ki a díj rangját illetően, és hangsúlyozta, hogy az különleges érzés számára, hiszen Esterházy Péter volt az, aki mint kezdő novellistát, felfedezte és felrakta a palettára.
Darvasi az interjúban megerősítette, hogy Péterrel jó viszonyban voltak, és kiemelte, hogy többször szerepelt is a grófi ághoz tartozó Esterházy Péter műveiben, például a “Harmonia caelestisben” és a “Hasnyálmirigynaplóban”.
Az író meggyőződése, hogy a színtiszta fikció létrehozásánál nemesebb harcot keveset látott. Míg elismeri a mai magyar irodalomban divatos autofikció érvényességét, Darvasi kitart a képzelet ereje mellett, különösen egy olyan korban, ahol a szó és az esemény nem könnyen talál egymásra, és több, érvényesnek látszó valóság létezik. Véleménye szerint a képzelet az, ami meg fogja tartani az irodalmat.
Az alkotói munkával kapcsolatban elmondta, hogy számára az írás fegyelem és elkerülhetetlen létállapot. Akkor is ír, ha nem akar. Ideális írói napja fél hétkor kezdődik, és a gép előtt töltött délelőtti órák megszakítása idegességgel tölti el. Az írásra munkahelyi eszközként tekint, amelyhez az embernek úgy kell leülnie.
Darvasi László elmondta, készülő, monumentális, 1700 oldalas regénye, a “Neandervölgyiek” folytatásában Törökszentmiklós határában lévő Almásy-kastély kertjébe képzelt el egy vadasparkot, vízilóval, zsiráffal és zebrával. A kitalált helyszín és a zebrák motívuma azonban ütközött a valósággal, amikor Darvasi arról értesült, hogy Hatvanpusztán legel a zebra. Az író szerint “Orbán Viktornak és a züllött bandájának mérhetetlen a felelőssége” abban, hogy a valóság milyen “csúf, hazug ábrázatában” mutatkozik meg, és hogy “még egy kitalált zebrát is elvesz”. A fiktív elem ellopása így a mindennapokba hatoló politika metaforikus aktusává vált.
A több kötet megalkotásában kulcsfontosságúnak a türelmet tartja, amit “gyalogolni kell” a történetben, lépcsőfokról lépcsőfokra.
A terjedelmes nagykönyv mellett is maradt ideje a Trapiti ifjúsági regénysorozat harmadik részének, a “Trapiti és a cukorvári gyerekek” megírására, amelyben “ellopják a Balatont”. Darvasi a “hűtlenkedést” szükségesnek tartja egy nagyregény közben, amit egy szép, becsületes házasságnál is többnek nevezett. A Trapiti sorozatot olyan kikapcsolódásnak tekinti, mint Majmunka Szindbádnál, ahová mindig vissza lehet és kell is térni.
A nem olvasó publikum elérésével kapcsolatban megemlítette, hogy az olvasás egyre inkább luxussá, az értelmiségi réteg kiváltságává válik, ahogy azt a néhai Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó alapítója is megjósolta. Darvasi szerint a mai, mesterséges intelligencia és algoritmusok uralta, bizonytalan valóságú világban az, ha valaki hosszan, ráérősen beszél a múltról, mint ahogy a Neandervölgyiek teszi, kifejezetten radikális tett, még ha hagyományosnak is látszik. Úgy tűnik, még mindig érdemes a személyiséggel, nyelvvel és a történettel bajlódni.
(hvg.hu)
Fotó: Frank Yvette
