Szegeden járt Julia Gross, Németország magyarországi nagykövete. Fotó: Botka László hivatalos FB

Szegeden járt Julia Gross, Németország magyarországi nagykövete

Helyi hírek

Botka László, Szeged polgármestere hivatalos Facebook-oldalán közölte: hivatalában fogadta Julia Grosst, Németország magyarországi nagykövetét. 

“Megbeszélésünkön áttekintettük Szeged és Németország sokrétű gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatait, valamint a városunkban működő német vállalatok – például a Rheinmetall, a Continental és a Lufthansa Systems – szerepét, amelyek több ezer szegedinek biztosítanak modern, stabil munkahelyet” – írta bejegyzésében a polgármester.

Majd hozzátette, hogy a meglévő együttműködések mellett folyamatosan keresi az újabb partnerségeket is a német vállalatokkal, és biztos benne, hogy ezek köre a jövőben tovább bővül.

“Kiemelten fontos számunkra a Darmstadttal ápolt, több évtizedes testvérvárosi kapcsolat, amely a két város közötti barátság szimbóluma. Szeged mindig is nyitott, európai és együttműködésre épülő város volt. Meggyőződésem, hogy az ilyen találkozók is hozzájárulnak egy erősebb, összetartóbb Európa építéséhez” – osztotta meg gondolatát.

(Botka László hivatalos Facebook-oldala)

Fotó: Botka László hivatalos Facebook-oldala