Több százan vonultak utcára Szentesen a kórház jövőjéért

Helyi hírek

Kedd délután több százan vonultak utcára a Szentesen, hogy a kórház jövőjéért álljanak ki. A demonstrációt az aHang helyi aktivista csoportja, a szentesi aPont szervezte. 

“Azért vagyok ma itt, mert hiszek egy olyan országban, ahol kiállunk egymásért! Ahol nem csak a saját pecsenyénket sütögetjük, és közben igyekszünk minél többet kivenni a közösből. Ahol működnek a közszolgáltatások. Ahol nem a hátrányos helyzetbe sodródott embertársaink hátán mászunk fel, hanem a kezünket nyújtjuk nekik” – hangzott el az egyik beszédben.

Július 1-jén, a magyar egészségügy napján tartott demonstrációt az aHang Szentesen, ahol 200-nál is több ember sétált a helyi kórháztól a Kossuth térig. Az ügy hátterében az áll, hogy a szentesi Dr. Bugyi István Kórház 2023. július 1-jén fenntartóváltáson ment keresztül, az új fenntartó a Szegedi Tudományegyetem lett. Az utóbbi időben több osztályon történt bezárás, átszervezés, vagy kapacitáscsökkentés. Az ott dolgozók, illetve az ellátottak körében nagy a bizonytalanság.

Az aHang helyi csoportja korábban petíciót indított, hogy válaszokat kapjanak a kórházat érintő kérdésekre. A kezdeményezéshez több száz helyi lakos csatlakozott már. A keddi tüntetést is azért szervezte a szentesi aPon hogy együtt, láthatóan és méltósággal mutassák meg, törődnek a kórházukkal, egymással, a jövőjükkel.

A “Séta a szentesi kórház jövőéért” elnevezésű demonstrációra többen transzparenseket és molinókat is vittek. Tóth Rebeka, az aHang Csongrád-Csanád megyei koordinátor a kórház előtt elmondta, rá kell mutatniuk a felelősökre, akiknek módjában állna változtatni a szentesi kórház helyzetén, de nem teszik. 

“A szentesi kórház évtizedek óta rossz állapotban van. A dolgozók viszik a hátukon, sokszor lehetetlen körülmények között. A szülészet bezárt. Több osztály jövője teljesen bizonytalan. A betegek nem tudják, mire számíthatnak. Pedig nagyjából 110.000 ellátottról van szó. És ami a legaggasztóbb: a fenntartó hallgat” – mondta el beszédében a koordinátor.

A Kossuth térre érve további beszédek is elhangzottak, emellett a helyi Horváth Mihály Gimnázium diákja szavalta el Szatmári László, a Szentesi Élet egyik alapítójának versét. A végén, az eseményen résztvevők “kórházi kívánságlistát” írtak.

(aHang közleménye)

Fotó: aHang