Röszke, sajtótájékoztató, röszkei határátkelő, határátkelő, határ

Hamarosan megrohamozzák a határátkelőket, a csempészekből is több várható

Helyi hírek

A nyári időszak jelenti az év legnagyobb határforgalmát. Június végétől egészen szeptember közepéig, sőt, akár a végéig is jelentős emelkedés várható az utas- és járműforgalomban. A legforgalmasabb napok akkor vannak, amikor a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások hazatérnek szabadságra, vagy éppen visszaindulnak, miközben a turisták is nagy számban lépik át a határt. Emellett pedig rendszeresen próbálkoznak tiltott áruk csempészésével is. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság mai sajtótájékoztatóján kijelentette: felkészült a rohamra.

A nyári szezonban a határátkelőkön tapasztalható torlódásokkal párhuzamosan szinte mindennaposak az olyan esetek, amikor az utazók a megengedettnél nagyobb mennyiségű, vagy egyenesen tiltott árut próbálnak behozni az országba. Ez történhet üzleti szándékból vagy tájékozatlanságból – írja a delmagyar.hu.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendszeresen talál több raklapnyi cigarettát, amelyet bőröndökben vagy járművek eldugott részeiben rejtenek el. Emellett a kábítószerrel kapcsolatos fogások is egyre gyakoribbak.

Dr. Kiss Attila, a NAV Röszkei Határkirendeltségének pénzügyőr ezredese szerint a sikeres felderítések kulcsa a modern technika és a profi szem. Bár csomag- és rakományröntgenek segítik a munkát, végső soron a pénzügyőrök ébersége és a gyanús jelek kiszúrásának képessége az, ami megakadályozza a tiltott szállítmányok átjutását a határon.

Tavaly több mint 2,8 millió utast és több mint 800 ezer járművet ellenőriztek a szerb–magyar közúti átkelőkön. A röszkei autópálya-határátkelőhelyet terheli a legnagyobb nyomás, ahol szükség esetén forgalmi sávokat nyitnak a túlterhelt irány javára, vagy egyirányúsítják a régi közúti átkelőt, hogy enyhítsék a várakozási időt.

A sajtótájékoztatón kiemelték, hogy a rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a szerb hatóságok szoros együttműködésben dolgoznak minden évben a hatékony forgalomszervezés érdekében.

Az utazóknak azt javasolják, hogy amennyiben tehetik, hétfőtől csütörtökig vegyék igénybe a kisebb határátkelőhelyeket, mint például Ásotthalom, Tiszasziget vagy Kübekháza, különösen a reggeli órákban, ezzel elkerülve a főbb átkelők zsúfoltságát.

(delmagyar.hu)

Fotó: Frank Yvette