Június 14-én, 7. alkalommal rendezik meg a Szegedi Papucs Napját a Szent-Györgyi Albert Agórában. A Szegeden született festőművész munkásságát megidéző kiállítás nyílik, több mint 100 néptáncos gyermek ünnepi műsora, vásár, előadások a papucsról és kézműves-foglalkozások várják a család apraja-nagyját. A napot a Hatetudnád Tánctanoda évzáró műsora zárja.
A Szegedi Papucsért Alapítvány június 14-én, 7. alkalommal rendezi meg a Szegedi Papucs Napját, hogy népszerűsítsék, ünnepeljék ezt a páratlan lábbelit. A zenével, tánccal, kézművességgel, művészettel átszőtt színes forgataggal várják az érdeklődőket a Szent-Györgyi Albert Agóra tereiben.
A Magyar Művészeti Akadémia és a Csoóri Sándor Alap támogatásával létrejövő esemény 15 órakor díjátadóval és műsorral indul. Az ünnepi műsoron több mint 100 néptáncos gyermek ropja majd, közreműködnek az Árendás Táncegyüttes és Kankalin Néptáncegyüttes Hódmezővásárhelyről, a Csanád Táncegyüttes, valamint a helybeli Hatetudnád Tánctanoda és a Szeged Táncegyüttes. Muzsikál a Népművészet Ifjú Mestere-díjas óbecsei Csonka Ferenc és zenekara.
Harmadik alkalommal adják át A szegedi papucsért díjat, amelyet az előző években a tavaly nyáron életének 94. évében elhunyt Népművészet Mestere-díjjal kitüntetett Fetter Ferencné Bohus Mária népi iparművész hímző és Sallay Tibor népi iparművész papucskészítő, cipész kapta a lábbeli megőrzéséért, népszerűsítéséért végzett kiemelkedő tevékenységéért.
A kiállítóteremben Nyilasy Sándor papucsai címmel nyílik tárlat, amely a szegedi származású festő képeit idézi meg Számfira Máté és Számfira-Nagy Zita „Nyilasy Sándor nyomában” projektjének Fakan Csaba által készített fotóival és a festőművész által is oly gyakran megfestett papucsokkal. Az alapítvány legújabb gyűjtéseinek válogatása, valamint az eredeti művek fotóiból és az az alapján készült különleges beállításokból álló kiállítás a következő év során megtekinthető lesz az Agórában.
Az eseményen A szegedi papucs a hungarikummá válás útján témájában tart előadásokat az érdeklődőknek Attalai Zita Ferenczy Noémi díjas iparművész és Vukov Anikó néprajzkutató, muzeológus.
A délután során a kézügyességüket is kipróbálhatják az érdeklődők különféle foglalkozásokon. A szegedi Papucshímző Műhely okleveles papucshímzőinek bemutatója mellett a kisebbek papucsfejre tudnak motívumot tervezni, színezni, a kicsit nagyobbak és felnőttek pedig a hímzésbe is belekóstolhatnak. A régió másik híres népművészeti örökségét képviselő tápéi Gyékényből Szőtt Egyesület idén is csatlakozik a programhoz, így az érdeklődők nemcsak a papucskészítés rejtelmeibe nyerhetnek bepillantást, hanem megtudhatják, hogyan készült a gyékény papucs, a vállalkozó kedvűek pedig maguk is kipróbálhatják a gyékényszövést. A Magyarországi Alkotóművészek Közép-és Nyugat-dunántúli Regionális Társasága (M-ART) különleges játékkal készül a gyerekeknek, a szegedi papucshoz kapcsolódó mintaKINCStár egyszerre játék és alkotás a kicsiknek.
A papucsvásáron magyarországi és vajdasági papucsos mesterektől a helyszínen vásárolni is lehet és rendelést is vesznek fel egyedi igényekre. A vásárt a papucshoz kötődő pipacsos népművészeti és kézműves termékek kínálata színesíti a szegedi Paprika&FolkArt House népművészeti bolt közreműködésével.
A programot a Hatetudnád Tánctanoda 18 órakor kezdődő Évzáró Mulatság című évzáró műsora zárja, amelyen fellépnek a Pirinkó Tánccsoport, a Tilinkó Tánccsoport, a Kis-Iringó Tánccsoport, a Nagy-Iringó Tánccsoport, a Hatetudnád Ifi-Felnőtt Tánccsoport és a Szőregi Rezegők Tánccsoport. A műsorra támogatói jegyek válthatók, a hatetudnadtanctanodaszeged@gmail.com e-mail címen jelezhetik részvételi szándékukat.
Fővédnök Sebestyén Márta Kossuth-díjas népdalénekes, MMA akadémikusa, a Szegedi Papucs Jószolgálati Nagykövete.
A rendezvény programjai – az esti műsort kivéve – ingyenesen látogathatóak.
(Szegedi Papucsért Alapítvány közleménye)
Fotó: Frank Yvette