2024-ben tizennyolc szervezetnek okoz örömet a Dóm téren álló óriáskerék üzemeltetője. A vállalkozó immár harmadik éve ajándékozza meg a fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű fiatalokat egy ingyen körrel az óriáskeréken – írta meg a szeged.hu. A programot minden csoport egy közös teázással zárja a téren.
A szeged.hu kiemelte: 2023-ban háromszázötvenen ülhettek fel a Dóm téri óriáskerékre, valamint fogyaszthattak el egy pohár forró teát a téren található karácsonyi vásárban. Az ünnepi ajándékprogramot az idén is megszervezik, összesen három turnusban, tizennyolc szervezet fiataljai vesznek majd részt az eseményen.
Az első csoport december 5-én, a második december 12-én, a harmadik pedig december 19-én szerezhet feledhetetlen élményt.
Az óriáskerékre a résztvevők a Szegedi Városkép és Piac Kft. szervezésében, az üzemeltető Horváth Lunapark Kft. jóvoltából ülhetnek fel, míg a teajegyeket a Kontyos Borház biztosítja a szervezeteknek.
Az első turnusban az alábbi hat intézmény és szervezet tagjai vesznek részt:
- GEMMA Nevelés-oktatást Végző Iskola Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola
- SZKTT Egyesített Szociális Intézmény Fogyatékosok Nappali Intézménye
- Nem Adom Fel Alapítvány
- Dr. Waltner Károly Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény
- Motiváció Oktatási Egyesület – Motiváció Tanoda
- Klúg Péter Iskola sajátos nevelési igényű, hallássérült (siket, nagyothalló) gyermekek
A második turnusban a következők:
- Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány
- Bárczi Gusztáv Ált.Isk.,Óvoda, és Ped. Szakszolgálat
- Ágota Alapítvány Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány
- Szegedi Ipari Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola József Attila Tagintézménye
- „Makray” Fogyatékkal Élő Gyermekek Nappali Intézménye
- Együttműködéssel a Gyermekekért Alapítvány
A harmadik turnusban pedig az alábbi hat szervezet kerül sorra:
- Fatima Ház Alapítvány
- Alapítvány az Alteros gyerekekért
- Értelmi Fogyatékkal Élők Csongrád-Csanád vármegyei Szervezete
- Karitáció Alapítvány
- Mátrix Közhasznú Alapítvány
- Boldogságfalva Alapítvány
(szeged.hu)
Fotó: Frank Yvette