A Mária országa nyerte el a közönségdíjat, a legjobb női főszereplőnek járó elismerést pedig az özvegy királynét alakító Botos Éva kapta.
A közönség szavazatainak összesítését követően az eSzínház Fesztivál idei közönségdíját a Szegedi Nemzeti Színház Mária országa című történelmi bohózata nyerte el. A zsűri szavazati alapján a legjobb női főszereplőnek járó elismerést a Nagy Lajos király özvegyét alakító Botos Éva kapta – képünkön ő tartja a fehér borítékot.
Székely Csaba a Szegedi Nemzeti Színház felkérésére írta a Mária országa című darabját, amely februárban már elnyerte a Kortárs Magyar Dráma díjat is. Az előadás rendezője Alföldi Róbert.
Mint arról a Szegedi Napban korábban beszámoltunk, a darabot beválogatták az eSzínházi Fesztivál programjába. Tavaly áprilisban mutatták be a Kisszínházban a Mária országát. A hiteles történelmi alapokon álló darab bemutatja, hogy Nagy Lajos király (1342-1382) halála után a főurak és a családtagjaik hogyan harcolnak, szövetkeznek és ármánykodnak egymással szemben a hatalom megszerzéséért. A történetet árulások, szerelmi bonyodalmak, cselszövések és hazugságok bonyolítják, a történelmi alakok esendő, nevetséges figurákként jelennek meg, miközben a saját túlélésükért küzdenek.
Az eSzínházi Fesztiválon kilenc napon át tizenhárom előadás felvételét láthatta a közönség, a világ huszonegy országából követték a nézők az interneten az előadásokat és a szakmai kerekasztal beszélgetéseket – írta a szeged.hu.