Idén táncos villámcsődülettel ünnepli a gyerekeket a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom június 10-én – tájékoztatta a szervezet hétfőn MTI-t.
Országszerte kicsik és nagyok egyszerre járnak körtáncot és éneklik el a “Kicsi vagyok én, majd megnövök én” kezdetű dalt szombaton. A 11 órakor kezdődő flashmob azt jelképezi, hogy gyereknek és szülőnek lenni is jó – írták. Az idén negyven településen lesz táncos, gyermekemeléssel egybekötött flashmob Zalaegerszegtől Szegeden és Budapesten át Nyíregyházáig.
A mozgalom közlése szerint folyamatosan érkeznek a jelzések újabb településekről. Négy határon túli városban, Dunaszerdahelyen, Nagyváradon, Csíkszeredában és Zentán is megrendezik a villámcsődületet.
Azt írták, hogy nyereményjátékban is részt vesz, aki feltölti a közösségi felületére a flashmobon készült fotót vagy videót, és ellátja a #gyereketamagasba2023 címkével.
A mozgalom 2018 óta rendezi meg a “nagy országos gyerekemelést”, amelynek lényege, hogy egyszerre minél több gyereket emeljenek fel, bárhol az országban vagy a határon túl. Tavaly több mint ötven helyszínen tízezernél is több gyereket emeltek fel szüleik. Az elmúlt öt évben több tízezren vettek részt a gyerekemeléseken. A programot elsőként Budapesten rendezték meg, azután évről évre több település és közösség csatlakozott – áll a közleményben.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka