Már épül a Szegedi Szabadtéri Játékok színpada és nézőtere

Helyi hírek Kultúra Ország

Már épül a Szegedi Szabadtéri Játékok színpada és nézőtere a Dóm téren, és a fesztivál kisebbik játszóhelyén, az újszegedi ligetben is folynak az előkészületek – közölte Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója kedden a helyszínen.

A színházi szakember elmondta, a téli energiatakarékossági intézkedések miatt hosszúra nyúló színházi évad miatt szinte összeér a kőszínházi és a szabadtéri szezon. A Kisszínházban június 21-ig játszanak a művészek, és rá néhány napra már elkezdődnek a helyszíni próbák a fesztiválon. A fesztivál belépői közül már 42 ezer gazdára talált, és több produkció is telt házas – tudatta Barnák László.

A Dóm téri évad július 1-jén a Szegedi Szimfonikus Zenekar elmaradhatatlan Ajándékkoncertjével indul, melyet július 7-én a magyar és nemzetközi operairodalom legszebb áriáiból és közönség kedvenc operettslágereiből összeállított, Holdvilágos éjszakán című gála követ – közölte az igazgató.

Barnák László kifejtette, minden évben a nézők között végzett kutatások adatait is figyelembe véve állítják össze a következő évad műsorát. Így idén a zenés daraboké a főszerep a Dóm téren.

Július közepén Michael Kunze és Lévay Sylvester musicalje, az Elisabeth érkezik három estére a Szabadtéri Játékokra a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház vendégelőadásában, Szente Vajk kiváló rendezésében. Július végén a Chicago című musicaljét játsszák, Béres Attila rendezését tavaly 22 ezren látták, és idén is komoly az érdeklődés a produkció iránt. A Dóm téri programok zárásaként Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István worldmusicalje, az Ezeregy éjszaka debütál a fesztiválon augusztus 11-én – tudatta a főigazgató.

Tavaly a fenntartó önkormányzat támogatásának köszönhetően befedték a fesztivál újszegedi színpadát, ahol így már koncerteket is rendezhetnek. Idén a fesztivál sztárfellépője Al Di Meola lesz, a hazai kedvencek közül pedig mások mellett Zorán, Demjén Ferenc, Palya Bea és Lovasi András koncertezik Újszegeden.

A Játékszín vendégjátékaként a Menopauza musical szerepel a fesztivál műsorán. Az idei kőszínházi évad egyik legnépszerűbb bemutatója volt Eisemann Mihály Egy csók és más semmi című zenés vígjátéka, melyet szabadtéren is műsorra tűznek. Összművészeti produkció lesz a Nemzeti Táncszínház és a Duna Művészegyüttes Makovecz Imre építész szellemi örökségének emléket állító Héttorony című előadása.

Nem hiányozhat az opera műfaja sem a Szabadtéri Játékok műsorából: Mozart A varázsfuvoláját Gemza Péter rendezésében láthatja a közönség. A nyári előadás-sorozatot a komédia mestere Neil Simon krimibohózata, a Pletykafészek zárja augusztus 18-án és 19-én. A Veres1Színház produkcióját Nagy Sándor rendezte.

Várkonyi Miklós, a Szegedi Szabadtéri Játékok műszaki vezetője elmondta, a Dóm téren évről-évre egy komplett színházat építenek föl néhány hét alatt csaknem kétezer négyzetméteres színpaddal, négyezer férőhelyes nézőtérrel, világítótornyokkal, kiszolgálóhelyiségekkel, ahol fodrászok, sminkesek, kellékesek, öltöztetők segítik a produkciók létrejöttét.

(MTI)

A szabadtéri nyitóképén Várkonyi Miklós és  Barnák László, Frank Yvette nagyítható galériafotói pénteken készültek.