Női röplabda

Feljutottak az első osztályba a szegedi női röplabdások!

Helyi hírek Ország Sport

A Vidux-Szegedi RSE női csapata kiharcolta a feljutást: a DSZC-Eötvös DSE ellen sima győzelmet aratott hazai pályán is, ezzel meggyőzően nyerte az osztályozó párharcot. Így a következő szezonban már az élvonalban szerepelnek Milodanovics Andrea tanítványai.

A Vidux-Szegedi RSE női NB II-es csapata megvalósította a szegediek álmát: az egyesület történelmében először a Nemzeti Bajnokság első osztályában játszhatnak a következő szezontól kezdve.

Már az első pontoktól kezdve látszódott, hogy egyik csapat sem adja majd könnyen magát: a DSZC-Eötvös DSE semmiképpen nem kívánt kikerülni az NB I-ből, női felnőtt csapatunk pedig mindent megtett a feljutásért – írja meccstudósításában a csapat. A játszma elején több hibát is elkövettek a hazaiak, érződött, hogy óriási nyomás alatt kell teljesíteniük a mindent eldöntő mérkőzésen. Ám 4:7-nél megváltoztatták a játszma menetét: Bálint Viktória bravúros megoldással pontot szerzett, ezt követően pedig Szatmári Júlia, Kovács-Fiskus Fanni, valamint Farkas Antónia támadásaival egyenlített ki a szegedi együttes.

A kezdeti hibák után elkezdtek dominálni szegedi játékosok, amire válaszként kénytelenek voltak időt kérni a vendégek.

A kisebb szünet meghozta az eredményét: a debreceni együttes behozta a lemaradást és kiegyenlített. A hazaiak viszont semmiképpen nem engedték ki a kezükből az irányítást: magabiztos blokkokkal hiúsították meg sorra a debreceni támadásokat és a szettben először négy pontos előnyt szereztek. Az ellenfél néhány pont után újabb time out-hoz folyamodott, ezt követően pedig egyértelműen a hazaiak domináltak a pályán. Látszódott, a hazaiak a végjátékra kezdtek kimerülni mentálisan, amit edzőjük, Milodanovics Andrea időkéréssel orvosolt. A játszmát Nagy-Hegyesi Réka óriási mentésével, majd Kovács-Fiskus Fanni támadásával 25:22-re nyerték meg, ezzel egy lépéssel közelebb kerülve az áhított győzelemhez.

A második játszmát magabiztos támadással kezdte a Vidux-Szegedi RSE, 4:3-nál pedig egy elpattant labdát mentett meg Kujundzic Leila, amit Kovács-Fiskus Fanni támadásával ponttá is alakítottak. 8:4-nél ismét kénytelenek voltak időt kérni a vendégek. Bár hasonlóan szoros volt a játszma, mint a korábbi, az elejétől kezdve érezhető volt a szegedi dominancia. Annak ellenére, hogy 8:14-nél a helyzet orvoslására a vendégek időt kértek. Az ellenfél mindent megtett, hogy felzárkózzon, de a hazaiak egy pillanatra sem engedték ki kezükből az irányítást. 25:16-ra megnyerték a szettet, ezzel pedig valóra váltották a szegedi álmot:

az idegenbeli 3:1-es győzelem után két nyert szett is elég volt az NB I-be való feljutáshoz.

A harmadik játszma ezek után gyakorlatilag öröm röplabda volt, bravúros támadásokat láthatott a közönség Nyers Noémitől, Farkas Antóniától, Kovács-Fiskus Fannitól és Szatmári Júliától. A mérkőzés után az egyesület vezetősége pezsgő esővel ünnepelte az újdonsült NB I-es csapatot.

Milodanovics Andrea: – Megvan az eredmény, amit két éve vártunk: végre feljutottunk az NB I-be! Nagyon sokat küzdöttünk ezért: mind a mostani, mind a tavalyi csapatom, hiszen ők is sokat tettek azért, hogy ez az álom megvalósuljon. Innentől kezdve határ a csillagos ég! Építenünk kell egy olyan csapatot, aki magabiztosan el tudja majd indítani az NB I-es szezont. Izgatottan várjuk a jövőt!

Női NB I Osztályozó, 2. forduló, 180 néző. Vezette: Csizmarik, Villás.
Vidux-Szegedi RSE – DSZC-Eötvös DSE 3:0 (25:22, 25:16, 26:24)
Vidux-Szegedi RSE: Kádár Gréta, Farkas Antónia, Kovács-Fiskus Fanni, Bálint Viktória, Nyers Noémi, Szatmári Júlia. Csere: Nagy-Hegyesi Réka (libero), Kujundzic Leila (libero), Kiss Boglárka, Fürdök Lilla, Horváth Dalma, Erdei-Strohner Enikő, Kiss Nóra, Sojnóczky Sára. Vezetőedző: Milodanovics Andrea.

Fotók: Kovács Alíz