Szeged, 180 éves, Régi Zsinagóga, zsinagóga, bejárás, Hajnóczy utca

180 éve avatták fel a Régi Zsinagógát Szegeden

Helyi hírek Kultúra Ország

1843. május 19-én, pontosan 180 éve avatták fel a Régi Zsinagógát. Ez alkalomból péntek délután a MASZK Egyesület vezetett épület bejárást tartott az érdeklődőknek.

Az épület túlélte az 1879-es árvizet, de hamarosan kicsinek bizonyult és a hitközség egy jóval nagyobb zsinagóga építése mellett döntött, amit épp 120 éve avattak fel. Ezt követően a Régi Zsinagógát már csak ritkán használták, a 2. világháborút követően megfogyatkozott zsidó közösség pedig 1977-ben eladta az akkori városi tanácsnak.

Pénteken százhúsz éves a szegedi Új Zsinagóga

A MASZK egyesület bő 30 éve, 1992 óta működteti befogadószínházként az épületet, kezdetben csak THEALTER fesztivál egyik helyszíneként, majd hamarosan tavaszi és őszi programok alkalmával is.

Ezúttal az épületet szerették volna megmutatni, mesélni a történetéről és a közös történetről, bekukkantani a kulisszák mögé, sőt, néhány különleges dokumentumot és fotót is láthattak az érdeklődők.

Tasnádi Gáborné Zsike idegenvezető volt a “kalauz”, aki a szegedi zsidóság történetével foglalkozó városi séták egyik vezetője. A szűk egyórás programon a részvétel ingyenes volt.

Fotók: Frank Yvette