Szeged, Toros Pálinkafesztivál, böllérverseny, Botka László, kolbász, süt, rendezvény, Dóm tér

Nagy sikere volt a Polgármester Konyhájának a Dóm téren

Gazdaság Helyi hírek Ország Party Zone

Szombaton a Polgármester Konyhájával folytatódott a Szegedi Toros Pálinkafesztivál, az immár 12. alkalommal jelentkező rendezvény egyben a város fesztiválszezonjának nyitánya is.

Bár ma kicsit hűvösebb, borúsabb az idő, együtt ünnepeltük a tavaszt és összetartó közösségünket a Toros Pálinkafesztiválon a Dóm téren – írta közösségi oldalán nem sokkal fél 3 után szombaton. Több száz adag kolbászt, hurkát és töltött káposztát osztottak szét a szegedieknek, nagy sikere volt a főztjüknek. Ez utóbbi nem csak olyan panelszöveg, valóban szépen sorakoztak a népek a stand előtt, ahol Botka László főszakács és Kozma József “segédböllér” porciózta a sült kolbászt, osztotta a töltött káposztát.

– Köszönjük, hogy eljöttek a Polgármester Konyhájába, a fesztivál vasárnap estig tart, aki teheti, látogasson el rá – fejezte be rövid, fotókkal gazdagon illusztrált posztját a polgármester. A politikusok rajta kívül is tiszteletüket tették a rendezvényen, egyebek között ott volt például csapatával Mihálik Edvin zöld tanácsnok is. A több év kényszerszünet után visszatérő böllérversenyen a Városüzemeltetőkön mellett indult egyebek között a hasonló rendezvényekről soha nem hiányzó Pick is.

A rendezvény 2009-es születésétől fogva a városi fesztiválszezon nyitóakkordja, ahol hazai húsipari kistermelők, pálinkafőzdék és kézműves gasztronómiai különlegességek legjavával találkozhatnak a kilátogatók.

A fesztivál napzáró programjaként ma és holnap is a hazai zenei világ képviselői szórakoztatják majd a bulizni vágyókat a fesztivál színpadán, de gyerekprogramokkal, vetélkedőkkel és még sok izgalmas meglepetéssel készülnek a kilátogatók számára.

Fotók: Frank Yvette