Matolcsy György Botka László és Csányi Sámdor

Matocsyék 89 millió forintra bírságolták Csányiékat

Gazdaság Helyi hírek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálatát követően 89 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az OTP bankcsoporttal szemben egyebek közt az IT-biztonságra, a hitelkockázatra, a tőkemegfelelésre, a vállalatirányításra, a felügyeleti adatszolgáltatásra és a betétbiztosításra vonatkozó hiányosságok miatt – közölte a jegybank az MTI-vel pénteken.

Az ügynek némi pikantériát kölcsönöz az a tény, hogy az MNB elnöke, Matolcsy György csütörtökön délelőtt ugyanazon a szegedi közgazdász vándorgyűlésen volt előadó, mint az elnöki asztalnál ülő és szintén felszólaló Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. Utóbbi kicsit oda is szúrt az előtte beszélőnek, ami természetesen nincs összefüggésben ezzel a friss hírrel, a döntés valószínűleg már hamarabb megszületett.

A tájékoztató szerint az MNB az OTP csoport 6 tagjánál – OTP Bank Nyrt. (OTP Bank), Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt. (Merkantil Bank), OTP Lakástakarékpénztár Zrt. (OTP Ltp.), OTP Jelzálogbank Zrt. (OTP JZB.), OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. (OTP Faktoring) és OTP Ingatlanlízing Zrt. (OTP Ingatlanlízing) – az ellenőrzés 2019. március 31.-től tekintette át a bankcsoport működését.

Az ellenőrzés 35 témakört érintett, amelyek nagyobb részében nem találtak hiányosságot.

A csoport vizsgálata során az MNB a kiszervezett tevékenységek késedelmes bejelentésével és a belső ellenőrzés általi rendszeres felülvizsgálatok elmaradásával, valamint a csalásmegelőzési tevékenységgel kapcsolatban azonosított eseti hiányosságokat.

A hitelezési kockázatok kapcsán a jegybank megállapította, hogy nem volt megfelelő az ügyfélcsoportképzés-szabályozás, a nem teljesítő ügyfél definíció alkalmazása. A vizsgálat hiányosságot tárt fel a tőkeszükséglet számításban, továbbá hibásan, illetve hiányosan teljesültek egyes felügyeleti adatszolgáltatások.

Az MNB az informatikai és információbiztonsági működésben problémaként azonosította többek között a kritikus rendszerek és adatközpontok katasztrófa-elhárítási tesztjeinek hiányosságait is.

Mindezek nyomán a jegybank a pénteken publikált határozataiban az OTP Bankra 55 millió, a Merkantil Bankra 18 millió, az OTP Ltp.-re 6 millió, az OTP JZB.-re 3 millió, az OTP Faktoringra  5 millió, az OTP Ingatlanlízingre pedig 2 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki, valamint kötelezte az intézményeket a feltárt hiányosságok kijavítására és beszámolásra a megtett intézkedésekről.

A bírságösszeg meghatározásakor az MNB figyelembe vette a csoport jelentős pénzpiaci súlyát, valamint a vizsgálat során feltárt egyes jogsértések kockázati besorolását. Enyhítő körülményként értékelte a jegybank ugyanakkor azt, hogy több szabályszegés egyedi szinten, illetve alacsony előfordulási gyakorisággal fordult elő, és a bank már a vizsgálat ideje alatt megkezdte a hiányosságok megszüntetését – közölte az MNB.

Nyitóképen a jegybankelnök, Szeged polgármestere és az OTP első embere csütörtökön Szegeden. Fotó: Frank Yvette