Esküvő után

Nyári színház a szegedi városháza udvarán

Helyi hírek Kultúra

A Nyári Színházi Esték idén három előadással jelentkezik: hétfőn Varsányi Anna Esküvő után című darabját mutatták be. Az előadás kedden és szerdán este is látható a szegedi városháza udvarán.

A Nyári Színházi Esték nyitóprodukciójaként Varsányi Anna Esküvő után című komédiáját Szilágyi Annamária állította színpadra. – A Szegedi Nemzeti Színház dramaturgja és színésznője már nyolc éve elmaradhatatlan résztvevője a nyári színháznak – írja a város önkormányzati portálja, a szeged.hu.

A vígjáték cselekménye az esküvő utáni hajnalban indul, akkor, amikor általában már mindenki megkönnyebbül. Varsányi Anna darabjában azonban éppen ekkor történnek az igazán izgalmas események. A darabban Fekete Gizit, Szilágyi Annamáriát, Kárász Zénót, Csorba Katát és Rédei Rolandot láthatja a közönség. Az esőnap is aznap van, akkor az IH-ban nevethet a nagyérdemű.

Két örök díva, Oszvald Marika és Fodor Zsóka hozza el július 7-én a városháza udvarára a Kinizsi Ottó rendezte Összezárva című keserédes komédiát. Viola, az idősödő, özvegy ápolónő nyugdíjasotthonba vonul, hogy hátralévő éveit nyugalomban és biztonságban töltse.

Pokorni Lia különleges zenés estje zárja július 18-án a színházi estéket, majd a sorozat átadja helyét a Muzsikáló Udvar programjainak.

Fotók: Frank Yvette