Tarhonyafesztivál Tápén

Tarhonya Fesztivál és falunap lesz szombaton Tápén

Gasztro Helyi hírek

Két év kényszerszünet után tavaly ismét Tarhonya Fesztivált rendeztek  Tápén, és ennek idén sincs semmi akadálya, ahogy a falunapnak sem. Július 2-án szombaton tehát megtelik élettel és étellel a Heller Ödön Művelődési Ház udvara.

Olyan étel, amit tarhonyából nem lehet megfőzni, nincs – mondják a tápaiak, és nem csak a szájuk jár, hanem a kezük is. Idén ez már a 17. Tarhonya Fesztivál lesz, a rendezvény szombaton délelőtt 9 órakor kezdődik és este 7 órakor a Smink együttes zárja a napot.

Közte természetesen lesz sok tarhonya, főzés, verseny és persze eredményhirdetés is. Most is a falunappal együtt, ismét a Heller Ödön Művelődési Ház udvarán ünneplik az eredetileg Perzsiából származó tarhonyát a tápaiak. Hagyományosan ilyenkor adják át a Tápéért emlékérmet is, közvetlenül a Záró együttes fellépése előtt.

 

Tarhonyafesztivál plakátA tarhonyát idén is a szervezők biztosították s, a többi hozzávalót a résztvevőknek kell vinniük. A legfinomabb étkeket elkészítőket idén is elismerésben részesíti a neves szakemberekből álló zsűri.

Tavaly tizenkét csapat nevezett, az idei létszámról még nincs információnk. Bármilyen ételt lehet készíteni, egyetlen kikötés van, tarhonyának lenni kell benne – lehet belőle egytálétel, leves, köret, de akár desszert is

Egyébként ezt az egyszerű ételt vitte magával a parasztember a földekre, vagy a – tápai – gyékényvágók az egész napi munkához, hogy néhány marék tarhonyából, egy kis szalonnával, hagymával gyorsan egytálételt főzzenek maguknak.

A Tarhonya Fesztivál elődleges célja a hagyományőrzés, a tradicionális tápai konyha népszerűsítése és persze a közösségi élmény. Az ötlet Molnár Jánostól – vagy ahogyan Tápén ismerik – Szuszitól származik, aki anno megkereste elképzelésével a városházát és gyorsan támogatókra talált.

A nyitókép illusztráció, fotó: szeged.hu