Vádemelés a cseh és a Magyarországon élő afgán embercsempésszel szemben

Helyi hírek

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik tavaly nyáron nyolc illegális határátlépő csempészésében működtek közre.

A vádirat szerint a Magyarországon élő afgán nemzetiségű férfi 2020. júniusában bízta meg a cseh férfit azzal, hogy sofőrként nyújtson segítséget illegális határátlépők Nyugat-Európába történő csempészésében. A megbízásnak megfelelően a cseh férfi 2020. június 13. napján az afgán férfi telefonon adott utasításainak megfelelően jelent meg az általa vezetett személygépkocsival Mélykút külterületén. A vádlott az út mellett bujkáló illegális határátlépőknek fényjelzést adott, majd őket az autójába felvette. A vádlottat röviddel az elindulást követően, Domaszék külterületén vonta ellenőrzés alá a rendőrjárőr, majd állította elő és vették őrizetbe. A vádlott által szállított személyek az ország területére történő belépéshez, valamint az ország területén tartózkodáshoz szükséges jogszabályi feltételeknek nem feleltek meg. A vádlott az afgán megbízójától sikeres szállítás esetén 2000 eurót kapott volna.

Mindezeken túlmenően az afgán férfi két magyar személyt is megbízott 2020. júniusában azzal, hogy illegális határátlépők Budapestre történő szállításában működjenek közre. A két magyar állampolgárnak a vádlott 80.000 forintot ígért szállított személyenként, akik a megállapodásnak megfelelően 2020. június 30. napján meg is jelentek Öttömös külterületén. Mielőtt azonban az ott várakozó három illegális határátlépőt a gépkocsijukba felvették volna, meggondolták magukat és elhagyták a helyszínt, így a szállításra nem került sor.

A járási ügyészség a vádlottakat anyagi haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettével vádolja.

A vádlottak bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.