A Magyar Református Szeretetszolgálat is segít a rászorulóknak

Helyi hírek
„Összefogás az újrakezdésért” elnevezéssel krízisalapot hozott létre és adománygyűjtést indított a Magyar Református Szeretetszolgálat. A befolyt összegből a járványhelyzet következtében kialakuló nehéz élethelyzetekben szeretne segítséget nyújtani a rászoruló időseknek, családoknak és gyerekeknek.

A koronavírus miatti válsághelyzetnek már most vannak súlyos gazdasági következményei, ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtést hirdet. A befolyó összegből olyan, a mindennapi életvitelhez tartozó szükségleteket fedeznének, mint az alapvető élelmiszerek, tisztító- és tisztálkodási szerek, valamint a krízisbe kerülő családok lakhatási kiadásainak támogatása az Együtt a lakhatásért program keretében.

„Sok olyan rászoruló család van az országban, akik számára a mindennapok is kihívást jelentenek, és a járvány okozta krízis tovább nehezítheti helyzetüket” – hívta fel a figyelmet Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója. „Arra kérünk mindenkit, aki teheti, csatlakozzon összefogásunkhoz és támogassa adományával krízisalapunkat”.

Adományaikat a Magyar Református Szeretetszolgálat 10702019-85008898-51100005 bankszámlaszámára küldhetik. A közleményben kérjük, tüntessék fel: „Összefogás az újrakezdésért”. Online felajánlásaikat az adomany.jobbadni.hu oldalon is várják.