Egy évre elegendő tűzifát kapott egy szeged-szentmihályi család

Helyi hírek

Egy évre elegendő tűzifát kapott egy szeged-szentmihályi, gyermekét egyedül nevelő anya pénteken, a tüzelőt Nagy István agrárminiszter ajánlotta föl a családnak.

A miniszter az MTI-nek elmondta, december elején látta a Nagy Edinát a megyei napilap, a Délmagyarország hagyományos jótékonysági programja, a Jóakarat hídja keretében bemutató cikket.

A riport olvasását követően azonnal úgy döntött, a tűzifa megvásárlásával szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a család meleg otthonban tudja tölteni a karácsonyt és a jövő évet. Amennyiben elfogy a most leszállított mennyiség, a tárcavezető vállalta a pótlást a teljes fűtési idényre vonatkozóan.

A miniszter elmondta, a család szeged-szentmihályi kiskertekben álló házához pénteken reggel négy köbméternyi, fölfűrészelt, fölhasított kemény kőris tűzifát szállítottak Hódmezővásárhelyről a helyi erdészek.

A Délmagyarország cikke szerint az asszony a most 13 éves fiát három hónapos kora óta neveli egyedül, két hónapja költöztek első saját otthonukba, egy mindössze 26 négyzetméteres ingatlanba, ahova a gáz nincsen bevezetve.

Az ötezer lélekszám alatti önkormányzatok kiegészítő támogatásra pályázhatnak szociális célú tüzelőanyag vásárlásához. A program 2011 óta sikeresen működik, a Belügyminisztérium pályázati formában nyújt támogatást az önkormányzatok számára, melyek a saját maguk által megalkotott rendelet alapján osztják szét a szociális tűzifát. Az idén a megszokottnál korábban kiírták a pályázatot, a benyújtott kérelmekről augusztus végén döntöttek. A Belügyminisztérium összeállítása szerint összesen 2358 önkormányzat pályázott és nyert. A kormány idén összesen ötmilliárd forintot biztosít a szociális célú tüzelőanyag programra.

Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint a szociális tűzifa kiszállítása az idén a korábbinál gyorsabban megtörténik, eddig 180 ezer köbméternyi igény érkezett, az állami erdőgazdaságok pedig már mintegy 125 ezer köbméternyi szociális tűzifát eljuttattak az érintett településekre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.