Gérard Mourou Nobel-díjas az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny díszvendége

Egyetem Helyi hírek

Gérard Mourou Nobel-díjas tudós előadásával nyitják meg a Szegedi Tudományegyetemen az idei Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. A rendezvény díszvendége előadásában arról beszél majd: mit tehet egy Nobel-díjas a klímaváltozás ügyében? A szegedi egyetem ismert és elismert természettudományi versenyére három országból érkeznek középiskolás diákok felkészítő tanáraikkal: közel 190-en vesznek részt a kétnapos, szakmai programokat is kínáló rendezvényen.

Magyarországról, Szerbiából és Romániából mintegy 190 középiskolás diák érkezik 2019. november 5-6-án felkészítő tanárával a nyolcadik SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre (SZTE SZGYTV). A szegedi egyetem az országban egyedülállóként rendez olyan tanulmányi versenyt, amelyhez igen színvonalas szakmai programokat is kapcsolnak.

A verseny kétfordulós: az első napon számítógépes elődöntőn vehet részt a 48 csapat, a legjobb 6 jut a másnapi döntőbe, ahol értékes díjakért versenyezhetnek a diákok.

A diákok és felkészítő tanáraik a verseny első napján meghallgathatják Gérard Mourou Nobel-díjas tudós előadását, este pedig az egyetem által szervezett welcome partyn vehetnek részt, amelyen a Supernem játszik az SZGYTV résztvevőinek. A második napon a döntő után a Szegedi Tudományegyetem kutatói fogadják laborjaikban a diákokat és tanáraikat, bemutatják nekik kutatási területüket, laborbejárást és laborgyakorlatokat tartanak a csapatoknak.

A Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt 2019. november 5-6 án rendezik meg, az idei vetélkedő fő témája: Szent-Györgyi Albert és munkássága, valamint az orvosi-élettani, fizikai és kémiai Nobel-díjasok 2014-2018 között. A vetélkedő feladatai elsősorban a kémiai Nobel-díjasokkal kapcsolatosak. A háromfős csapatok számára a biológia, kémia és fizika kérdéssorokat, valamint a Szent-Györgyi életéről, munkásságáról szóló művelődéstörténeti feladatokat a szegedi egyetem elismert oktatói állították össze. A verseny zsűrijének elnöke Prof. Dr. Dux László, az SZTE ÁOK Biokémiai Intézet tanszékvezetője; a zsűri tagjai Prof. Dr. Révész Piroska, az SZTE GYTK Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézet vezetője, az MTA doktora, valamint Prof. Dr. Wölfling János, az SZTE TTIK Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszék vezetője.

Az SZTE SZGYTV megnyitóját 2019. november 5-én, kedden 11.00 órától rendezik meg az SZTE rektori épület dísztermében (Dugonics tér 13.), a megnyitót követően pedig Gérard Mourou Nobel-díjas tudós előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Az esemény sajtónyilvános, de regisztrációhoz kötött. Részvételüket kérjük, 2019. október 25-ig jelezzék a press@rekt.szte.hu e-mail címen.

A verseny szervezése uniós forrásból valósul meg, az EFOP-3.4.4-16-2017-00015, “A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére” című pályázatnak köszönhetően.