Virágkaróval ütötte szomszédját a hajdúszoboszlói asszony

Helyi hírek Ország

A Debreceni Járásbíróság súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki egy vita hevében egy felkapott virágkaróval ütötte meg a szomszédját.

A vádlott férjével Hajdúszoboszló egyik zártkerti ingatlanában él életvitelszerűen, szomszédjukkal, a sértettel és annak családjával évek óta haragos viszonyban vannak.

A vádlott férje a két szomszédos telket elválasztó kerítés egy részét a kert hátsó szakaszánál 2018. júliusában elbontotta. Miután ezt a sértett észlelte, 2018. július 30-án 18.00 óra körüli időben szóvá tette az udvarán tartózkodva a vádlott férjének, aki szintén a saját háza udvarán az előkertben tartózkodott.

A két férfi között indulatos szóváltás alakult ki, majd ezt észlelte a vádlott, aki kiment az előkertbe, szidalmazta a sértettet, majd a közelben lévő, virágkaróként használt lemezből készült felmosónyelet a földből kihúzta és azzal a kerítésen átnyúlva meg akarta ütni a sértett fejét. A sértett azonban ezt észlelve jobb kezét védekezésként a feje elé tartotta, így a vádlott ütése a kezét érte.

Az erőteljes ütés következtében a sértett egyik ujján darabos törés keletkezett, mely 8 napon túl gyógyuló sérülés.

Elfogultság okán a Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség az ügyben nem járhatott el, ezért a Debreceni Járási Ügyészség emelt az ügyben vádat súlyos testi sértés bűntette miatt a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. Indítványozta, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottal szemben büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki.