Tarlós: megkezdődtek a tárgyalások a repülőtér zajcsökkentése érdekében

Helyi hírek Ország

Megkezdődött a főváros, a Budapest Airport és a HungaroControl vezetői közötti tárgyalási folyamat a Ferihegyi repülőtér zajcsökkentése érdekében. A HungaroControl támogatja az éjszakai repülési tilalmat, és a fővárossal együtt kezdeményeznek jogszabályi változtatást – mondta el Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzetnek.

Hangsúlyozta: a kormány teljes mértékben partner a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre érkező és onnan induló gépek okozta problémák megoldásában.

Tarlós István hosszú távú javaslatként fogalmazta meg, hogy a teherszállító, illetve a katonai gépek egy távolabbi repülőteret használjanak, a személyszállítás azonban nem szűnhet meg. Rövid távú javaslata pedig az, hogy a mélyalvás időszaka alatt, éjfél és reggel 5 óra között mindenféle repülés tiltott legyen a Ferihegyi repülőtéren.

“A Budapest Airport pozitívan áll a kéréshez, amely szerintem teljesíthető belátható időn belül” – mondta.
Reagált Tarlós István a fővárosi parkolási helyzet kapcsán megjelent cikkekre is. Úgy fogalmazott: a Válasz.hu-nak adott interjújának sajátos interpretációi jelentek meg az ellenzéki sajtóban.

“Amikor a miniszterelnök úrral a parkolási problémákról beszéltünk, akkor nem a kerületek elszámolásáról, pénzeiről és a szerződésekről esett szó. Azért ítélte meg ezt ő és jómagam is politikai problémaként, mert a kerületek – a vezetés politikai színezetétől függetlenül – foggal-körömmel ragaszkodtak hozzá, hogy a parkolási ügyeket maguk intézhessék” – szögezte le Tarlós István.

Hangsúlyozta: sem a kormány, sem a főváros nem szed parkolási díjat, és sem a miniszterelnök, sem ő nem ellenőriz parkolóórákat, kerületi szerződéseket.

Elmondta: jelenleg a főváros a parkolási övezetekről és a parkolási díjakról képes döntést hozni, de kizárólag a kerületi javaslatok alapján.

A parkolás üzemeltetésére vonatkozó szerződéseket – kétféle van: parkolóórák beszerzése, karbantartása és maga a szolgáltatás – a kerületek önállóan kötik, a kerületi képviselőtestületek fogadják el és a kerületi polgármesterek írják alá.

“Zuglóban is ez történt: Karácsony Gergely polgármester kezdeményezte a fizető parkolási övezet kialakítását és a díjak megállapítását, ennek ellenére később képes volt ráfogni a fővárosra” – emlékeztetett.

A főpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon nem egyformák a kerületek, ahogy a parkolási szolgáltatásaik sem.

Míg a II. kerület félmilliárdos bevételt képes produkálni, Zuglónak 800 milliós veszteség a mérlege. Zugló a parkolóórák karbantartására fajlagosan 134-szer drágább szerződést kötött, mint az I. kerület – közölte.
Leszögezte: régi törekvése, hogy a parkolás egységes szabályok szerint működjön Budapesten, nem pedig 23-féle módon. A parkolási díjaknak pedig szerinte a közösségi közlekedés büdzséjében lenne a helye.

A főpolgármester-jelöltekkel kapcsolatban megjegyezte, szerinte Puzsér Róbert októberben biztosan nem indul.