Hamu alatt lapult a 12 millió forint – kedden tárgyalják az ügyet Debrecenben

Helyi hírek Ország

Előkészítő ülést tart a Debreceni Járásbíróság annak a négy vádlottnak az ügyében, akikkel szemben bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, dolog elleni erőszakkal, közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirati tényállás szerint 2017. év második felében G. L. elsőrendű vádlott megállapodott J. B. másodrendű vádlottal arról, hogy J. B. – részben tippadói – által előre megnevezett személyektől készpénzt, ékszereket és könnyen mozdítható értéktárgyakat fognak eltulajdonítani. A bűncselekmények elkövetésébe eseti jelleggel beszerveztek két férfit is, akikkel a megállapodás szerint egyenlő arányban akartak osztozkodni. Rájuk azért is volt szükség, mert az első és másodrendű vádlott vezetői engedéllyel nem rendelkezett, viszont a bűncselekmények elkövetéséhez gépjárművet akartak használni.

A vád szerint G. L. és J. B. 2018. január 27-én 5 óra 35 perc körül Debrecen, Lőrinc pap utcában – miután kifigyelték, hogy az ott lakók napok óta nincsenek otthon – megjelentek S. S. harmadrendű vádlott által vezetett személygépkocsival, majd mindhárman betörték a ház utcafronti ablakát. S. S. kint várakozott az autóban és figyelt, míg társai bemásztak házba, ahol értékek után kutattak. A három vádlott a házból eltulajdonított egy páncélszekrényt, amit betettek az autóba, majd azt később kifeszítették és a benne lévő közel 34 millió forintot, közel 500 ezer forint értékű különböző valutát, arany ékszereket és egy gépkocsihoz kiállított törzskönyvet magukhoz vették, egyenlő arányban elosztották. A széfet egy Nyíradony-Aradványpuszta mellett lévő mocsárba dobták, a bűncselekmény elkövetése során viselt ruházatukat, a törzskönyvet és a a széfben talált pendrive-oket pedig elégették – fogalmaz a vád.

A nyomozó hatóság 2018. január 28-án házkutatást tartott a szökésben lévő elsőrendű vádlott hajdúsámsoni lakhelyén, ahol a bűncselekményből származó készpénzt, 477.500 forintot és egy abból vett okostelefont lefoglaltak. A harmadrendű vádlottnál aznap a rendőrök szintén megjelentek, majd a garázsa előtt elásva megtaláltak 150.000 forint értékű valutát és 12 millió forintot. A rendőrség a másodrendű vádlottnál 2018. január 31-én tartott házkutatást nyíradonyi lakcímén. A rendőrök az eltulajdonított készpénz egy részét – közel 155.000 forint értékű valutát és több mint 11 és fél millió forintot az udvaron egy hamukupac alá rejtve megtalálták és lefoglalták. Elsőrendű vádlott ellen országos elfogatóparancsot adott ki a nyomozó hatóság, őt 2018. február 16-án debreceni búvóhelyén fogták el.

A második vádpont szerint első- és másodrendű vádlott I. J. negyedrendű vádlottal közösen 2017. november 2-án egy debreceni családi házhoz mentek. Negyedrendű vádlott a gépkocsiban várakozott, míg két társa a kerítésen átmászott, a házba a nyitott hátsó bejárati ajtón keresztül bement és onnan eltulajdonított egy pénzkazettát benne 270.000 forinttal, továbbá egyéb értéktárgyakat.

A harmadik vádpont szerint első-,másod- és negyedrendű vádlott 2017. december 23-án este egy debreceni családi házhoz mentek. Negyedrendű vádlott ekkor is a gépkocsiban várakozott és figyelt, míg társai a ház ablakát befeszítették és onnan közel 200.000 forint értékű valutát, arany ékszereket és szerszámgépeket loptak el.

A negyedik vádpont szerint első-,másod- és harmadrendű vádlott 2018. január 11-én egy Debrecen, Kishegyes úti cég irodájába törtek be, ahonnan egy üres pénzkazettát loptak el.