Bizottság vizsgálta a hódmezővásárhelyi városházán történt elbocsátásokat

Helyi hírek Ország

Bizottság vizsgálta ki a hódmezővásárhelyi városházán a februári időközi választást követően történt elbocsátásokat, a testület jelentését a közgyűlés pénteki ülésén fogadták el.

Kovács László (Fidesz-KDNP), az eseti interpellációs bizottság elnöke elmondta, a februári időközi polgármester-választás és május vége között összesen 33 köztisztviselő távozott az önkormányzati hivatalból. A testület – az adatvédelmi szabályok betartásával – megkereste a polgármesteri hivatal korábbi munkatársait, akik közül huszonketten válaszoltak a bizottság kérdéseire írásban vagy személyesen.

A válaszokból kiderült, hogy a két vezető tisztségviselő – a címzetes főjegyző és az aljegyző – távozását követően az új polgármester, Márki-Zay Péter nyomást gyakorolt a dolgozókra, annak érdekében, hogy a hivatal és az önkormányzat korábbi irányítóira terhelő információkat találjon – közölte a képviselő. Hozzátette: a köztisztviselőkkel folytatott beszélgetéseket a politikus rögzítette – alkalmanként az érintettek tudtával, de volt, hogy a beleegyezésük nélkül.
Kovács László kifejtette, volt olyan, aki úgy fogalmazott, hogy “ötvenes évekbeli hangulat” alakult ki a városházán. A megfélemlítések és a jelentős, az egyes esetekben akár 50 százalékot elérő bércsökkentések miatt döntöttek úgy sokan, hogy távoznak – tette hozzá az elnök.

Márki-Zay Péter az időnként személyeskedésig fajuló vita során elismerte, hogy a jelentést nem olvasta végig, de az írást “politikai fércműnek”, “hazugságáradatnak” nevezte.

A polgármester azt mondta, a városházáról a dolgozók egy-két kivétellel közös megegyezéssel távoztak. A távozók többsége közalkalmazottként folytatta pályafutását, “fideszes vezetésű” hivatalban. Az önkormányzat az érintetteknek mintegy 50 millió forintot fizetett ki szabadságmegváltás címén – mondta.

A bizottság jelentését – a közgyűlés többségét adó Fidesz-KDNP-frakció tagjainak szavazatával – 8-5 arányban elfogadták.