Sültkrumplival nyertek startup versenyt

Gazdaság Helyi hírek

Debrecenben tartották az év első vállalkozó és startup versenyét, ahol telt ház mellett, szoros versenyben diadalmaskodott a Funky Fries csapata. 3 hónapja még csak egy kósza ötlet volt, mára egy működő projekt 3 fős csapattal.

Kedden tartották az ország első vállalkozó csapatoknak szervezett versenyét 2017-ben, amelyet hagyományosan Debrecenben szerveznek meg már 3 éve. A versenyzők az !gen Debrecen 3 hónapos képzésén vettek részt. Szeptember végén indult a 12 hetes program, amelynek lényege, hogy csapatba szervezik a jelentkezőket, és a résztvevők az ötletükből egy projektet faragnak. A csapatok hétről hétre szakértő segítséget kapnak, tanulnak például az üzleti modell változatairól egy sorozatvállalkozótól, a pénzügyekről egy befektetési szakértőtől, a rövid és ütős előadásmódról angolul (ez az ún. elevator pitch).

24 fő fejezte be a negyedik !gen Debrecen programot, akik 6 csapatot alkottak. Ők a legújabb vállalkozó csapatok Debrecenben, akik a következő területeken találtak piaci rést:

A döntőt a Kazánházban tartották, telt ház mellett. Ebben az is közrejátszhatott, hogy a közönség is beleszólt a végső győzelembe, hiszen a jelenlévők mind szavazhattak. A végső eredmény kialakítását  zsűri segítette, akik eléggé megizzasztották a csapatokat. A zsűriben helyet foglalt Herdon István helyi nagyvállalkozó (Xanga, Singularity University Debrecen Chapter), Kovács Zsolt befektetési szakértő (Startup Campus, EH Invest Zrt.), dr. habil Gályász József vállalkozásfejlesztési szakértő (Debreceni Egyetem, DEViK Üzleti Innovációs Klub), és a médiát képviselte Papp Csilla (Alföld TV, Hajdupress).

A szervezők nevében Katonáné dr. Kovács Judit elmondta, hogy a képzést idén 4. alkalommal tartották meg, amivel összesen már 90 fő szerzett gyakorlati vállalkozás építési tapasztalatot Debrecenben, valamint hogy februárban indul az 5. program, amire már nyitott a jelentkezés: www.igendebrecen.hu