Debrecen Ispotály utcai lakótelepén 18 társasház 734 lakásában újul meg a távhőszolgáltatás; a 143,5 millió forintos beruházás az Európai Unió (EU) és a hazai központi költségvetés 100 százalékos támogatásával valósul meg – jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben.
Pósán László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő kiemelte: a jelenlegi uniós költségvetési időszakban a kormány 43 milliárd forint pályázható forrást biztosít távhőfejlesztésre, ami több mint duplája a korábbi hét éves időszak hasonló forrásának.
Emlékeztetett arra, hogy az EU közép- és hosszútávú programjában az energiahatékonyság és a környezetvédelem kiemelt célként szerepel. E cél érdekében Magyarországon is törvényi módosításokat kell végrehajtani, e célokat be kell építeni a magyar jogrendbe.
A jogalkotási folyamat előkészítése már zajlik a szaktárcánál, a készülő távhőfejlesztési cselekvési terv 2030-ig tekint előre – mondta a képviselő.
Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen gazdasági alpolgármestere hozzátette: a cívisvárosban 31 ezer háztartásban van távhőszolgáltatás, aminek az ára a rezsicsökkentés eredményeként 2013. január 1-jéhez képes 23 százalékkal csökkent.
Reményét fejezte ki, hogy a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. a továbbiakban is sikeresen pályázik korszerűsítésekre, s ezzel is hozzájárul annak az uniós célnak a megvalósításához, hogy 2030-ra 1990-hez képest 40 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok káros kibocsátását.
Csonka Tibor, a hőszolgáltató vezérigazgatója elmondta: az Ispotály utcai beruházás eredményeként május végéig 18 távfelügyeleti rendszerbe szervezett hőközpontot alakítanak ki, és több mint ezer méter új, korszerű távhővezetéket építenek.
A szakember a debreceni távhőhálózat utolsó gyenge láncszemének nevezte az Ispotály utcait, amelynek mostani megújításával 73 százalékkal csökken a hőveszteség, s évente több mint tízmillió forintot takarítanak meg.