Koszorúzások, ünnepi megemlékezések lesznek Debrecenben

Helyi hírek

Reggel nyolc órakor az Országzászló felvonásával, a Bem téren kezdődik a városi megemlékezés, ezt követően az ÁVH sortűz áldozatainak Kossuth utcai emléktáblájánál helyezik el koszorúiakat a résztvevők.

A megemlékezések az Egyetem téren folytatódnak. Az 56-os emlékműnél a Zenethearum művészei az 56 csepp vér című musicalből adnak elő részleteket. Majd Debrecen polgármestere, Papp László mond beszédet.

A Lautitia gyermekkar is az október 23-ára készül. Ők is fellépnek a 11 órakor kezdődő városi ünnepségen a Kölcsey Központban. A műsorban a Csokonai Nemzeti Színház és a Debreceni Népi Együttes művészei valamint a Medgyessy Gimnázium diákjai is szerepelnek. Az ünnepségen  adják át a Csokonai, a Hatvani és  a Hajós Alfréd-díjakat.

A Debrecen Televízió saját műsorában is megemlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének 58. évfordulójáról. Október 23-án több filmet is láthatnak a nézők az 58 évvel ezelőtti eseményekről valamint a forradalom és szabadságharc meghatározó egyéniségeiről.