Szeged, forint, pénz, illusztráció, gazdaság, infláció

Fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

Gazdaság

Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól – jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.

Orbán Viktor hangsúlyozta, beérett a kormány és az iparkamara együttműködésének első látványosabb gyümölcse, köszönetet mondva a kamarával korábban megkötött megállapodásért is.

„Ma az európai gazdaságról lényegében csak rossz híreket lehet hallani”

– emlékeztetett.

A kormány gazdasági stratégiáját négy pontban összegezte: a saját otthonteremtéshez nyújtott 3 százalékos hitel, a vállalkozások nyújtandó hasonló hitel, a családok adócsökkentése és emellett a vállalkozásokat célzó adócsökkentések.

„Most a második pillérről beszéltünk: hogyan tudjuk a magyar vállalkozásokat olyan hitelhez juttatni, amelyet könnyen igénybe vehetnek, jelentős segítséget nyújt a számukra, nem bürokratizált, szabad felhasználású, a kamata fix, tehát a fölvétele nem jelent beláthatatlan kockázatot a vállalkozások számára, és eljuttatása a vállalkozókhoz egy kitaposott ösvényen keresztül történik, mert már van egy mechanizmus. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra”

– összegzett Orbán Viktor.

Hozzátette: ez elsősorban a kkv-knak nagy segítség, mivel rugalmasan igényelhető, és szabadon felhasználható.

(MTI)