Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága elfogadta a GVH beszámolóját

Gazdaság

Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága elfogadta a nemzeti versenyhatóság 2021. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolóját.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) keddi közleménye szerint tavaly az előző évinél csaknem 25 százalékkal több versenyfelügyeleti eljárást indítottak. A GVH hatósági munkájából kiemelkedtek a kartellekkel szembeni fellépések, az építőiparral kapcsolatos elemzések, valamint a Covid-19 járvánnyal összefüggő visszaélések feltárása.

A GVH Versenytanácsa összesen 18,2 milliárd forintnyi bírságot szabott ki 2021-ben, amely a nemzeti versenyhatóság történetében rekordot jelent. Ennek csaknem 90 százalékát a legsúlyosabb titkos versenykorlátozások, kartellek miatt írták elő.

A magyar versenyhatóság elkészítette és benyújtotta az Országgyűlésnek a tavalyi év eredményeiről, munkájáról és tapasztalatairól szóló részletes beszámolóját. A GVH közleménye szerint a beszámoló a korábbiaknál rövidebb, ugyanakkor informatívabban és szemléletesebben összegzi a magyar piaci verseny elmúlt évét.

Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Rigó Csaba Balázs, a GVH elnökének meghallgatását követően kedden elfogadta a versenyhatóság éves beszámolóját – jelezték.

A közlemény idézi Bánki Eriket, a Gazdasági bizottság elnökét, aki kiemelte: a magyar gazdaság teljesítménye kiemelkedő volt 2021-ben a maga 7,1 százalékos GDP-arányos növekedésével. Ezzel összhangban a nemzeti versenyhatóság is lendületben volt tavaly, a feladatait maradéktalanul végrehajtotta, sőt vannak területek, ahol túl is teljesítette.

“Figyelemre méltó, hogy az Európai Unió versenyhivatalai közül a GVH elsőként állította össze a beszámolóját, ezzel is öregbítve hazánk jó hírnevét a nemzetközi színtéren” – fejtette ki Bánki Erik.

MTI