Egy magyar cég EU-s díjat kapott szakképzés megszervezéséért

Gazdaság

Az Európai Unió Szakképzési Kiválósági Díj vállalatok és tanulók kategóriájában egy magyar cég, a Hot and Cold Therm Kft. is a díjazottak közé került a szakképzés népszerűsítésében és megszervezésében elért kiemelkedő teljesítményéért – közölte az Európai Bizottság pénteken.

A szakképzés népszerűsítését célzó Szakmai Készségek Európai Hete keretében Helsinkiben átadott kitüntetést a tiszalöki építőipari kisvállalkozás egy általa indított munkahelyi képzéssel nyerte el.

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a cég azért érdemelte ki az elismerést, mert a vállalkozás vezetői úgy döntöttek, szakképző programot indítanak, hogy kellő számban álljanak a rendelkezésükre jól képzett, hozzáértő alkalmazottak, és így a cég színvonalas szolgáltatásokat tudjon nyújtani. A program indulását követően azonnal megváltozott a dolgozók hozzáállása: a sajátjuknak tekinttették a céget, és ennek köszönhetően csökkent az elvándorlásuk.

A közlemény ismerteti: az unió díjával a szakképzés népszerűsítése és megszervezése területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó embereket, szervezeteket és kezdeményezéseket jutalmazza. A cél, hogy felhívják a figyelmet a minőségi szakképzésre, reflektorfénybe állítsák a győzteseket, motiválják a szakképzésben részt vevőket, valamint támogassák a hálózatépítést és az új karrierlehetőségek létrejöttét.

Az idén Helsinkiben rendezett Szakmai Készségek Európai Hetének legfőbb üzenete az volt, hogy az egész életen át tartó tanulás új utakat és vonzó karrierlehetőségeket kínál, és hogy a szakképzés bármely életkorban okos választás – közölte az uniós bizottság.