Az első negyedévet 141,9 milliárd forintos hiánnyal zárta a költségvetés

Gazdaság

Márciusban 209,3 milliárd forintos hiány keletkezett az államháztartás központi alrendszerében, így a február végi 67,3 milliárd forintos többlettel együtt az első negyedév végén 141,9 milliárd forintos hiánnyal zárt a költségvetés – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken.

Az első negyedév végén a központi költségvetés 139,6 milliárd forint, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 3,7 milliárd forint hiánnyal zártak, míg az elkülönített állami pénzalapok 1,4 milliárd forintos többletet értek el.
Az első negyedévi deficit az idei évre előirányzott 998,4 milliárd forint pénzforgalmi hiány 14,2 százalékát teszi ki.
Az 1,8 százalékos hiánycél az államadósság arányának további mérséklésével párhuzamosan teljesíthető idén – mutatott rá közleményében a tárca.

Tavaly az államháztartás központi alrendszere 871,9 milliárd forint hiánnyal zárta az első negyedévet, 2018 márciusában 345,3 milliárd forint volt a havi hiány.

A PM ismertette: idén az első három hónapban általános forgalmi adóból 305,4 milliárd forinttal, személyi jövedelemadóból 41,2 milliárd forinttal, nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból 64,1 milliárd forinttal, míg jövedéki adóból 28,1 milliárd forinttal több folyt be, mint az előző év azonos időszakában.

Az uniós fejlesztési projektek – az előfinanszírozás gyakorlatából adódóan – továbbra is jelentősen befolyásolták az egyenleget. Március végéig összesen 283,7 milliárd forint uniós bevétele keletkezett a költségvetésnek, a kiadások pedig 344,3 milliárd forintot értek el.

A minisztérium hangsúlyozta: az első negyedévben tavalyhoz képest a költségvetés több hazai forrást biztosított gazdaság- és társadalompolitikai célokra, így például a Modern városok program fejlesztéseire, a vasúthálózat megújítására és a vállalkozások hatékonyságnövelő beruházásainak támogatására.

A költségvetés egyensúlyának fenntartását a kormány foglalkoztatás- és adópolitikai intézkedései, valamint az uniós átlagot várhatóan érdemben meghaladó gazdasági növekedés alapozza meg – mutatott rá a PM. Arra is kitértek, hogy a januári 10,6 százalékos béremelkedés mellett a foglalkoztatottak száma február végén 56 ezerrel volt nagyobb az egy évvel korábbinál. Az adócsökkentések és adókedvezmények nyomán idén is több pénz marad a gyermeket nevelő családoknál, ez pedig elősegíti a fogyasztás bővülését – tették hozzá.