Az MNB cáfolja, hogy megsarcolnák a gyermektelen nyugdíjasokat

Gazdaság

Téves volt az értesülés, itt a jegybank reakciója.

Simonovits András az Élet és Irodalomban félreérthetően fogalmazott, amikor azt írta, Botos József és Botos Katalin ötlete nyomán többletgyermekenként 20 százalék adódna hozzá, 0 és 1 gyermek esetén pedig 40 és 20 százalék vonódna le a nyugdíjból.

Az ötlet valóban létezik, de az nem az MNB mostani tanulmányában, hanem egy 2012-ben publikált könyvben jelent meg.

Az MNB pontjai között ez a szöveg szerepel a témával kapcsolatban:

(40) Az induló nyugdíj összegének megállapításakor a felnevelt gyermekek számának figyelembevétele: Azt javasoljuk, hogy a felnevelt gyermekek száma alapján kapjanak a szülők egy bizonyos mértékű nyugdíj-kiegészítést. A nyugdíj-kiegészítés lehet fix összegű, a nyugdíj százalékában megállapított mértékű vagy a gyermek keresetének százalékában meghatározott összegű. Franciaországban például a három vagy több gyermeket felnevelő anyák 10 százalékos nyugdíjnövelést kapnak. A gyermekek bruttó béréhez kötött nyugdíjkiegészítés azon gyermekek után járna, akik munkát vállalnak Magyarországon, ami a munkaerőpiac fehéredéséhez (a tényleges munkabér alapján megvalósuló adó- és járulékfizetésre való ösztönzés által) és a külföldön dolgozó munkavállalók hazatéréséhez is hozzájárulhat. A bruttó béren alapuló kiegészítés azt is figyelembe veszi, hogy a gyermekek felsőfokú végzettségének megszerzése a szülők számára jellemzően többletköltséget jelent, és a magasabban képzett munkavállalók általában véve nagyobb összegű járulékfizetéssel gyarapítják a nyugdíjkasszát. A gyermeket nevelő szülőket pedig hosszú távon arra ösztönzheti, hogy minél több erőforrást allokáljanak gyermekeik oktatására, mivel az ahhoz társuló magasabb hozadékból nemcsak az állam, hanem a család is részesül.