Megemelte év végi eredmény-célkitűzését a Mol-csoport

Gazdaság

A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 1,3 milliárd dolláros szinten maradt az idei első fél évben, hasonlóan 2017 azonos időszakához, ennek alapján a vállalat 2,4 milliárd dollárra emelte év végi EBITDA-célkitűzését a korábbi 2,2 milliárd dollárról – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett jelentésből.

Forintban számolva az újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított EBITDA 336,6 milliárd forint volt az első félévben, 9 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakában elért eredménytől. A második negyedévben 178,5 milliárd forint volt az EBITDA, 7 százalékkal kevesebb, mint 2017 második negyedévében, ugyanakkor meghaladta a 171,5 milliárd forintos piaci konszenzust.

A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, az olajipari vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a Mol-csoport változó külső környezetnek ellenálló, integrált üzleti modellje 2018 első fél évében ismét bebizonyította teljesítőképességét. Az eredmények lehetővé teszik, hogy a 2018-ra vonatkozó újrabeszerzési árakkal becsült “tiszta” EBITDA-előrejelzést megemeljék – mutatott rá, jelezve, hogy sikerült megőrizni az előző évben elért kiemelkedő profitabilitást.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült pénzügyi gyorsjelentés szerint az értékesítés nettó árbevétele meghaladta a 2335 milliárd forintot az első fél évben, 19 százalékkal volt több, mint az előző év azonos időszakában.

A második negyedévi nettó árbevétel meghaladta az 1335 milliárd forintot, ami 32 százalékos többlet a 2017 második negyedévéhez képest.

A működőtőke változása előtti, üzleti tevékenységből származó cash flow 10 százalékkal nőtt az első fél évben, 352 milliárd forintot tett ki. A működési cash flow 11 százalékkal emelkedett, 279 milliárd forintot ért el.

Az emelkedő olaj- és gázárak miatt a kutatás-termelés üzletág EBITDA-ja 612 millió dollár (159,4 milliárd forint) volt az első hat hónapban, ami 37 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest.

Az átlagos napi termelés mintegy 110 ezer hordó olajegyenértéket ért el, ami megfelel az egy évvel korábbi szintnek. A magyarországi, horvátországi és oroszországi alacsonyabb termelést az Egyesült Királyságban található mezők termelésnövekedése ellensúlyozta – közölte a társaság.

A feldolgozás-kereskedelem üzletág újrabeszerzési árakkal becsült “tiszta” EBITDA-ja 492 millió dollár (128,4 milliárd forint) volt az első fél évben, ami 24 százalékkal alacsonyabb az előző évi, magas értéknél, ezt a cég a kedvezőtlen makrogazdasági fejleményekkel indokolta. A jelentés szerint az üzletág jó belső teljesítménye csak részben tudta ellensúlyozni a gyengülő árréseket.

A fogyasztói szolgáltatások szegmens az eddigi legjobb eredményét produkálta, 192 millió dollárral (50,2 milliárd forint) zárta a félévet, ami 28 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A növekedés a nem üzemanyag termékek növekvő árrésének és a bővülő közép-kelet európai üzemanyag-fogyasztásnak köszönhető a társaság jelentése szerint.

A gázszállítási üzletág 2018 első féléves EBITDA hozzájárulása 116 millió dollárt (29,8 milliárd forintot) ért el, ami 8 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest.
A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtöki záró ára 2704 forint volt, míg az elmúlt egy évben 2488 és 3350 forint között mozgott.