Ennyivel drágult a kötelező felelősségbiztosítás

Gazdaság

Egymillió autós váltott év végén biztosítót, akiknek a 10 százaléka ellenőrizte a biztosítási díját ma reggelig az internetes kalkulátoron.

Az autósok rekordmértékű, 27 százalékos díjemelkedéssel találkoztak díjszámításaik során. A kalkuláló autósoknak valamivel több mint fele talált magának kedvezőbb díjat, a többi autósnak el kellett fogadnia díjának emelkedését – írja közleményében a Biztosítás.HU.

 

A jelentős díjemelkedés miatt az a valamivel több mint egymillió autós, aki december 31-ei kötelező biztosítási évfordulóval rendelkezik, 20 000 forint feletti díjajánlattal találkozik majd a kampányban, ennyit ajánlanak ugyanis átlagosan ügyfeleiknek idén novemberben a hazai biztosítók.

Ez elég markáns emelés a tavalyi adatokhoz képest, amikor a váltók átlagos díja 15 800 forint körül alakult. Jó hír azonban, hogy a biztosítók között idén kiújult versenynek köszönhetően, az emelések ellenére a tavalyinál nagyobb számban találhatnak maguknak kedvezőbb árat a díjaikat összehasonlító autósok annál, mint amit jelenlegi biztosítójuk kínál számukra. Az idei kampányban ugyanis a kedvezőbb biztosítóra váltó autósok átlagdíja “csupán” 17 900 forint lesz átlagosan – írja Biztosítás.HU.

A díjakhoz természetesen hozzá kell még számolni a kötelező biztosításokat terhelő baleseti adót, ami továbbra is 30 százalék.

Érdemes odafigyelni idén is a biztosítóválasztásra, mert amennyiben passzívak maradunk, akkor átlagos járműkategóriában szinte biztosan számolniuk kell 5000 forint díjemelkedéssel, nagyobb teljesítményű járművek esetében pedig 10 000 forinttal – hívja fel a figyelmet a szakportál.