Egymástól lopják az embert a magyar cégek

Gazdaság

A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint számos ipari parkban már “farkastörvények uralkodnak”. Az ott székelő vállalatok egymás embereit, vagyis a szemközti üzem dolgozóit, próbálják “lenyúlni” – mondta a Népszabadságnak László Zoltán.

A napilag szombati számában kitért arra is, hogy az egyik nagy vállalkozói érdekképviselet, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) is a napokban hozta nyilvánosságra a súlyos munkaerőhiánnyal kapcsolatos javaslatait. Ebben többi között markáns elemként kerül elő a határon túlról érkező, kulturálisan beilleszthető, szakképzett, több tíz- vagy akár pár százezer ember bevonása.