Vádat emeltek csütörtökön annak a járműnek a vezetője ellen, amely a Liverpool labdaragúcsapatának bajnoki győzelmét ünneplő hétfői parádén a tömegbe hajtott. Az incidensben többtucatnyian megsérültek.
Az angol-walesi főügyészség (Crown Prosecution Service, CPS) csütörtök esti tájékoztatásában közölte: felhatalmazta a területileg illetékes rendőrséget – Merseyside Police – arra, hogy a sofőr, az 53 éves Paul Doyle ellen közúti veszélyeztetés, szándékosan elkövetett súlyos testi sértés, illetve súlyos testi sértés kísérlete címén vádat emeljen.
Jenny Sims, a Merseyside Police parancsnokhelyettese az ügyészség közleménye után tartott sajtóértekezletén bejelentette, hogy a rendőrség a CPS felhatalmazása alapján vádat emelt Doyle ellen a terhére rótt bűncselekményekben.
A rendőrtiszt elmondta, hogy a hétfői győzelmi parádén történt incidensben 79-en sérültek meg, közülük heten még mindig kórházban vannak.
A sérültek közül a legfiatalabb 9, a legidősebb 78 éves.
A brit hatóságok csütörtökön nevezték meg először a vádlottat, de azt már a vizsgálat korai szakaszában nyilvánosságra hozták, hogy egy 53 éves liverpooli illetőségű brit férfiről van szó.
A rendőrség az incidens után nem sokkal közölte azt is – és azóta többször megerősítette -, hogy nem terrorcselekményként kezeli a történteket.
A csütörtöki ügyészségi és rendőrségi tájékoztatás nem tért ki a vádlott foglalkozására és családi körülményeire, de egybehangzó brit médiabeszámolók szerint Doyle háromgyermekes családapa, saját üzleti vállalkozással, amelyet igazgatói tisztségben személyesen irányított.
A BBC közszolgálati médiatársaság és a brit lapok által megszólaltatott szomszédok és ismerősök egyaránt megdöbbenésüknek és teljes értetlenségüknek adtak hangot a történtekkel kapcsolatban.
Doyle a rendőrségi tájékoztatás szerint pénteken áll a liverpooli magisztrátusi bíróság elé, amely várhatóan dönt a büntetőeljárás további menetéről.
Az eddigi vizsgálatok alapján a vádlott által vezetett Ford Galaxy típusú autó úgy tudott bejutni a futballklub győzelmi parádéja miatt lezárt területre, hogy az útzárat a belvárosi Water Streeten – az incidens helyszínén – néhány pillanatra feloldották egy mentőautó számára, amelyet egy valószínűsíthetően szívinfarktusos beteghez riasztottak.
A Liverpool FC labdarúgóklub – amelyben Szoboszlai Dominik is játszik – vasárnap játszotta utolsó mérkőzését az angol első osztály, a Premier League idei évadjában, de már áprilisban eldőlt, hogy behozhatatlan pontelőnyével megnyerte a bajnokságot.
A győzelmi parádét hétfőn, a hagyományos május végi nagy-britanniai munkaszüneti napon tartották. A csapat autóbusza 15 kilométeres utat járt be a városban, és a kijelölt útvonal mentén becslések szerint több mint egymillió ünneplő szurkoló sorakozott fel. A többórás parádé már a vége felé járt, amikor az autó a távozóban lévő szurkolók közé hajtott.
Négy sérült, köztük három felnőtt és egy gyermek a jármű alá szorult, őket a tűzoltók szabadították ki, felemelve az autót.
(MTI)
Fotó: archív